Lényegében Judit eljátszik a gondolattal, mi lenne ha alapítana egy hazai sci-fi, fantasy zsáner kiadót és az szeretne rendszeresen magyar szerzőktől magyarul sci-fi novellákat, regényrészleteket megjelentetni.
Mire a szöveg végére jutottam, bőszen bólogattam. Szép elképzelés az, de jó lenne tehetségesebbnél tehetségesebb íróktól, írópalántáktól műveket megjelentetni, lehetőleg havonta, de ez nem kivitelezhető. Egyrészt a sci-fi, fantasy nem érdekel mindenkit, csak egy réteget. Mostanában mintha ez a réteg szélesedne a romantikával felhígított vámpírsztorik kapcsán, no de az misztikus romantika, nem az előbbi két zsáner. Annyi a javukra válik ezeknek a műveknek, tágítja az olvasó képzeletét a természetfölötti felé (habár a Romana, Julia, stb. számokban is bizonyára jelennek meg olyan írások, amik kilépnek a szokásos középkori, kórházas, milliomos díszletek közül és beleviszik a misztikumot…)
Nincs annyi jól író személy sem ebben az országban és nem rendelkeznek szakajtónyi művel, és/vagy idővel, hogy folyamatosan elárasszák kiadójukat írásaikkal.
Ugyan azt veszem észre, lassan minden második ember, aki olvas, írásra is adja a fejét. A kellő önkritikával rendelkezők szép csendben, csak maguknak, esetleg közeli, elfogult ismerőseinek mutatják meg alkotásaikat, de odáig nem merészkednek, nyilvánosabb fórumon is felvállalják. Írói műhelyekbe pedig érdemes ellátogatni, ott hozzáértőbb, független emberek is kiveséznék a művet – és nem a szerzőt! -, mi szorulna csiszolásra. Az ilyen tanácsok aranyat érnek, hiszen mindig van hová fejlődni.
Judit felveti, nézzük meg, az utóbbi két évben hányan jelentettek meg sci-fi vagy fantasy regényeket és az azóta eltelt időben rukkoltak-e elő valami újjal (regény vagy novella). Ezen eltöprengtem.
Vegyünk engem: 2009-ben jött ki a Lamast öröksége. Akkoriban nem rendelkeztem novellákkal, azokat csak most, 2011 nyara óta írok rendszeresen. Regényeim ugyan vannak, a legtöbb átszerkesztésre szorul. Ami 2007-ben még jó volt, mai szemmel olvasva is az, csak rájövök, lehetne még jobb :). Továbbá első könyves szerzőként nem ringattam magam hiú ábrándokba, 2 év alatt letarolom a magyar könyvpiacot, mehet nyomdába a következő művem. Az ilyesmi hosszabb idő alatt térül meg.
Viszont itt jönnek képbe az irodalmi pályázatok, amik akár novellák, akár regények kiadatására teremtenek lehetőségeket. Ez is olyasmi, amivel idén kerültem közelebbi kapcsolatban.
Felmerült, a kiadók építenek-e ki saját szerzőgárdát, vagy csak egy könyv erejéig segítik a megjelenést. Ennek is utána jártam, mivel én kifejezetten a zsánerrel foglalkozó oldalakat látogatom mostanság. Kiadóm kapcsolatban áll a
Tollinga tehetségkutatóval, amit a Szorgoshangya Alapítvány gondoz, az oda felkerült és kiadásra alkalmasnak ítélt irodalmi műveket rendszeresen publikálja antológiák formájában. A lehetőség tehát adott.
A legtöbb, befutottnak számító magyar zsáneríró nem csak az írásból tartja el magát. Ahogy Judit is írta, szerkesztők, műfordítók. Egyelőre egy olyan magyar példát se tudok megemlíteni, aki amerikai író módjára csak és kizárólag az írásból él.
Visszakanyarodok ahhoz, ha új szerzőktől kér be/vagy kap műveket a fiktív zsánerkiadó, miből válogathat. Szerkesztőktől hallom, ritka az igazán egyedi ötlet. Többnyire ugyan azt a témát dolgozzák fel hasonlóan, mikor milyen köntösben. Írástechnikai problémák szinte minden műben vannak, és akad olyan szerző, amelyik nem hajlik a jó szóra, ezt vagy azt át kéne kissé szerkeszteni művében. Pedig szokni kell a gondolatot, a lektor ízekre fogja szedni a művet és nem azért, megalázza a szerzőt, hanem mert ő is kell a ahhoz, minőségi munka legyen a végeredmény. Az írás hevében sok visszásság, kuszaság nem tűnik fel az alkotónak, de hozzáértő szemnél azonnal kibukik. A kritikus nem ellenség.
Judit górcső alá veszi, mennyi idő alatt lehet egy regényt megírni, úgy hogy mellette az élet egyéb területein is helyt álljon az illető. A fél évet kevesli. Irulok-pirulok. Van olyan 700 oldalas művem, amit három-négy hónap írtam meg. Akkor, 4 évvel ezelőtt. Most nem lennék rá képes. Hozzá tartozik az igazsághoz, akkoriban munkanélküli voltam, befordultam a magam kis világában és grafománként majdnem minden nap legalább nyolc órában ráfeküdtem a billentyűzetre. Nem volt egészséges, kis híján elszakadtam a valóságtól. A mű nem lett sablonos, felszínes karakterekkel, de elég lett volna rám nézni…
Így egyet kell értenem, egészséges ember ilyen rövid idő alatt nem ír meg egy tisztességes művet. Az utócsiszolgatás is sok időt emészt fel, hiába van kész a mű.
.jpg)
száz szónak is 