Sorok mögött: csapatmunka és mindenki egyért

Kiadód munkában. | http://bookmarketingbestsellers.com

Sokat pufogtatott közhely, hogy egy könyv megszületése csapatmunkát igényel, és nem véletlenül: ez így is van. Megírni egy történetet egy dolog, bétáztatni, előadni a kis halált, újraírni szintén, ám hogy fizikailag is elérje a kívánt formát (és mindegy, hogy papír vagy elektronikus formáról van szó) valóban kell egy csapat.

Túl a lelki támaszon

Először az amerikai szerzők könyvének elején, vagy végén olvastam az első köszönetnyilvánításokat. Az író a vérmérsékletéhez mérten néha képes volt oldalakon át leróni a háláját az első tesztolvasótól kezdve az ügynökén, családtagjain, kedvenc kávézóján, pszichológusán, óvónőjén át türelmes házi kedvencéig. A szekció különleges borító, illusztráció használata esetén újabb sorokkal bővült, ahol a könyvkiadás világának hátterében munkálkodó szereplők is méltató sorokban részesültek.

Nagyon furcsálltam ezeket az ömlengéseket: persze, értettem én, hogy sokak támogatása kellett ahhoz, az ötletből termék legyen, ám ott motoszkált bennem, ez is egy kötelező érvényű, társadalmilag elvárt rész, amin túl kell esni. Mondj köszönetet, mert így illik, és kész.

Aztán megírtam életem első köszönetnyilvánítását, de nem regénynél, hanem a diplomadolgozatomnál, és akkor rájöttem, a hála elérhet egy olyan szintet, amikor kikívánkozik belőled.

Hiába tudod, hogy magától értetődő a segítők léte és közreműködése, hiába mondtál szóban, mailben tucatszor is köszönetet, van egy sajátos töltete, ha a végső műben is megemlíted azokat, akik hozzájárultak idejükkel, tanácsaikkal, javaslataikkal, kritikáikkal, pénzben mérhető munkájukkal az eredményhez.

Minden részét vedd komolyan! | http://howtowritebetter.net

Zakatol a gépezet

Az alkotói munka ott ér véget, amikor kiszülöd magadból az első nyers változatot. A javítás, újraírás, bétáztatások, majd kiadói szerkesztői szövegkezelések utáni formába öntés már nem a felhőtlen szárnyalásról szól, és erről a bétázó szerkesztők, kiadók, írói blogok és portálok nem győznek újabb és újabb bejegyzést írni.

Aztán az elektronikus vérengzést követően elapadnak a friss szerzői sztorik, mintha ez lenne a kiadás vörös vonala: ki itt belépsz, hagyj fel minden szöveggel.

Ezzel még semmi sincs kész, ebből jobb esetben még egy e-könyv se érte el a végső formáját.

Azzal, hogy a munkádra rábólintott egy kiadó, a mű bekerült egy ütemezett gépezetbe. Ez a gépezet néha pörög, mint a motolla, máskor csordogál, attól függően, mennyi vele a meló, mikorra szeretnék kihozni, milyen fontos vagy nem fontos eseménnyel összehangolva tűzték ki a megjelenést.

Túl a rizsafelhőn

Elvileg az volt a cél, hogy hozzak jópofa történeteket a saját műveim megszületési körülményeiről: tördelés, illusztráció, borítóterv, és a többi. Ööö, én ilyennel nem rendelkezem, csak száraz, szikár tényekkel.

Az első könyvem magánkiadásban jelent meg. A kiadó a tördeléstől kezdve a terjesztésig mindent elvégzett, erről kaptam is egy ütemezést. Nekem csak egy rövid szinopszist kellett írnom a csattanóval együtt, hogy a grafikus hatékonyabban tervezhesse meg a borítót. Illusztráció nem volt, mert nem kértem és nem is szerepelt a terveim között, szöveggondozásban jóváhagyattak pár szócserét (máig nem értem, miért mentem bele, a papi gallérból végül kolláré legyen …), kaptam terjesztői listát, ahol a könyvem tényleg ott volt, és ennyi. Se lektorvadászattal, se grafikusfelhajtással nem raboltam az időm.

Az e-könyvem esetében már stockfotók közül válogathattam, mit szeretnék viszontlátni a borítón, és elkészítették.

Az van, hogy nem a legjobb módszer, ha teljesen a szerzőre bízzák, álmodja meg a borítót. Ő belülről látja a történetet, másra fókuszál, mint aki függetlenként végigolvassa az egész regényt, vagy csak egy pár oldalas összegzés áll a rendelkezésére.

Ezek a külsős emberek olyat is meglátnak, ami a szerzőnek eszébe se jutna, és sokkal egyedibb, figyelemfelhívóbb motívumot ragadhatnak meg, mint amihez az író rögeszmésen ragaszkodik. A borítótervezés is egy szakma, ne ezen spórolva túrják át a feladatot a szerzőnek.

Borító születik. | orig08.deviantart

Magazinok, antológiák

Ez az, amire abszolút nincs ráhatásom, hogy antológia, illetve magazinmegjelenés esetén mi kerüljön borítóra. Ha volna illusztráció minden egyes novellához, arra talán, máskülönben ez a kiadó hatáskörébe tartozik. Persze, FB csoportban kikérik a szerzők véleményét az előzetes tervek alapján, de olyat még nem láttam, hogy tömeges javaslatra változtattak volna az első koncepción.

A szöveget természetesen minden belemászás esetében egyeztették velem: akkor is, ha egy vesszőt helyeztek át/tettek ki/vettek el, és akkor is, ha komplett részeket plasztikáztak. Ebben minden magazinos, antológiás kiadásom megegyezett, kivéve a legelső, előző életemben publikált verseimé (Tavaszi zsongás, Gömör kapujában), mert azokhoz senki nem nyúlt. Ifiként egyáltalán nem avattak bele a kiadás menetébe, határidejébe, a végén kaptam egy tiszteletpéldányt.

A szöveg véglegesített verziójának elfogadása a mindig az író dolga. Rajtam is áll vagy bukik, milyen minőségű szöveg jön ki a nyomdában.

Ha valami felett elsiklottam, vagy valamiért nem küzdöttem elég kitartóan, akkor minden úgy és olyan lesz, mint amire rábólintottam. Jóvá nem hagyott, utólagos szöveghackeléssel ebben a műfajban még nem találkoztam.

Mások tapasztalatai:

Buglyó Gergely
Gaura Ágnes

24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Idén 24. alkalommal rendezték meg a Millenárison a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, és egy év kihagyás után újra felkerekedtem, hogy könyvekre, írótársakra, kiadókra, programokra portyázzak.

Bevezetés

Harmadik alkalommal látogattam el a könyvfesztiválra. Először 2013-ra tehető az igazolt jelenlét, 2014-ben a könyvhéten lehetett találkozni velem, amikor dedikáltam is az Ad Astra standján, és ott volt 2015, ami kimerült egy röpke beköszönésben a SpiritArt pultjánál. 2016 tavaszán még tartott visszatérésem folyamata, lassan kijöttem a fanfiction írással telt elvonulásomból, de odáig még nem nem merészkedtem, fizikailag is elmenjek a hazai könyves megmozdulások egyik legnépesebbjére.

Ha a szándék megszületett, minden könnyebben zajlik. Kinéztem egy járatot, ami a budapesti közlekedéssel együtt fél 11 környékére a Millenárishoz juttat, kiírtam egy fecnire, mely standokat szeretném mindenképpen felkeresni odaköszönés és/vagy könyvvásárlás miatt, és kész.

A Millenáris a két legyet egy csapásra szellemében dupla rendezvényt telepített a területére: az udvaron barbecue fesztiválos bódék sorakoztak, odabent pedig zajlott a könyvfesztivál. Pár kiállító a korábbi évek mintájára a szabad ég alatt is tartotta a frontot, ám a szokottnál hűvösebb idő próbára tette őket.

Nem úgy Szaszkó Gabriellát, aki a Maxim kiadó standja előtt széles mosollyal, könyvpiramissal várta a dedikálni vágyókat.

A Publio kiadó plakáttal igyekezett népszerűsíteni a szerzői kiadás lehetőségét. Ezen a területen érdemes elmélyedni, és nem összekeverni a magánkiadással. Nem vizsgáltam meg közelebbről, hogy a Publio által kínáltak mennyire felelnek meg a szerzői kiadás jellemzőinek, ám a jövőben cikksorozat keretében vizsgálni fogom a kiadás világát behálózó kamuk és átverések mellett a self publishing és a magánkiadást különbségeit. Addig itt egy wikipedia link ízelítőül.

Beléptem a könyvfesztiválnak otthont adó épületbe, és az előttem kígyózó sor láttán majdnem vissza is tántorodtam. Segítőkész hosztesz nyugtatott, a sor az Orhan Pamuk dedikálásra váróké, a rendezvény idén először ingyenes és fáradjak bátran beljebb.

Kabátleadást követően lassú barangolásba fogtam. Begyűjtögettem Cixin Liu A háromtest-probléma című könyvét, váltottam pár szót a dedikáló Demi Kirschnerrel, és kíváncsiságból érdeklődtem pár kiadónál, várnak-e magyar szerzőktől kéziratot.

A tapasztalatom vegyesre sikerült. Rögtön az első helyen közölték, ők csak külföldi szerzők műveivel dolgoznak, és átirányítottak egy másik helyre. Ott jelezték, hogy jelenleg nem várnak írásokat, ám megkaptam a főszerkesztő névjegykártyáját, mert ha iszonyú jó lenne a sztorim, akkor ők se csuknák be az ajtót egy lehetséges kiadás előtt. A harmadik helyen teljesen nyitottan fogadtak, igen, várnak kéziratot, és ha az megüti az általuk elvárt szintet, akkor megbeszéljük a részleteket. És volt a negyedik hely, ahol nem rejtették véka alá, rengeteg kéziratot kapnak, de nincs arra kapacitásuk, hogy foglalkozzanak velük, mindezt egy “hát hogyan is lehet ezt tőlük elvárni” éllel. Inkább a meglévő szerzőiket futtatják, ráadásul számukra az a legfontosabb, hogy emberileg is jól kijöjjenek a szerzővel, meglegyen a közös hang. Ez alól csak az lehet kivétel, ha a mű annyira jó, hogy a szerzője kevésbé szimpatikus stílusát is el lehet miatta nézni, hiszen első az üzleti szempont, azaz a könyve minél nagyobb fonást generáljon. Már sajnálom, hogy nem kérdeztem meg, hogy

a), ha egy nem szimpi tehetség nem a személyes kapcsolatépítés csatornáján át érkezne, hanem az e-maildömpinggel, amit nem figyelnek, akkor hogy fedeznék fel?

b) egyik mondatban a személyes kapcsolat fontosságát említik, a másikban a jó írásból fakadó fogyási elvárást, most melyiknek is kéne hinnem?

Kénytelen vagyok arra gondolni, ez a kiadó személyes szimpátia alapján válogatja meg, kikkel hajlandóak együtt dolgozni, kéziratokkal bombázni teljesen felesleges őket.

Abba inkább bele se megyek, mit árul el szakmailag egy a kiadóról az, ha a közös sörözésben ismerőssé vált, kevésbé tehetséges idegen tisztán haveri alapon jut kiadási lehetőséghez.

A jelenség létezik, az ilyen alapon publikáló személyek nyilvános kiszűrésére csak az vállalkozzon, aki abszolút nem érdekelt abban, hogy saját művét egyszer kiadják. Ha érdekelt, maradnak a standos pletykák, a sok utat megjárt háttérinfók, a sokatmondó pillantások, és a megránduló szájszegletek.

A kiadás sötét bugyraival való találkozás után Pusztai Andi köszönt rám a fiával, és mire kettőt pisloghattam, Andi lencsevégre került.

Rövid helyzetértékelés folyamatban.

 

Tárgyalás

Budapestre utazásom fő apropóját a Beszélgetés a kortárs science fiction és fantasy irodalomról előadás adta. A moderátori szerep Pintér Bencéé (Magyar Nemzet, mandiner.sci-fi) volt, a beszélgetők pedig Kleinheincz Csilla (GABO), Németh Vladimir (Fumax), és Velkei Zoltán (Agave Könyvek) voltak. Másfél órába meglepően sok minden belefért.

Rögtön az első negyedórában megemlítették az Alexandra bedőlését. Piaci átrendeződés zajlik, ez az év a kivárásról szól, majd 2018 lesz az, amikor a kiadók magukra találnak. Egy-két szerző a történtek miatt parkolópályára kerül, párakat átvettek, George R. R. Martin pont nincs köztük, pedig sokak foga fájt rá. A terjesztés változott, megugrott a márkaboltok, webshopok használata, de ezek nem pótolják korábbi forgalmat.

Vannak külföldi művek, amikhez azért nem tud a hazai olvasóközönség kapcsolódni, mert társadalmilag hiányoznak a kellő kapcsolódási pontok. Például idehaza nem sokat tudunk kezdeni a feketék külföldi helyzetével, és azok regényekben visszaköszönő ábrázolásával.

Szaporodnak a bizarr ötletek, az egyedi narrációk. Külföldön ezek a kísérletező művek is kis példányszámban fogynak, de inspirálják a zsáner szerzőit. Ide már el se jutnak, 150 reménybeli vásárlóért nem érdemes elhozni. Maradnak és tarolnak a kint is népszerűek, de azok kicsit egy kaptafára íródnak. Hiányzik az sf-ből az, amit a fantasyval művelt a Trónok harca. Érdemes tudni, az USA-ban a fantasy művek száma duplája a sci-fiének.

Megemlítették, hogy bár tíz éve vége a válságnak, mégis csökken a vásárlóerő, marakodnak értük a kiadók.

Régi probléma a torrentezők fogyásra gyakorolt kedvezőtlen hatása. Olyanok csillagozzák a regényeket Molyon, akik meg se vették (mondjuk ebbe benne lehetnek a hozzám hasonlók is, akik könyvtári kölcsönzés révén jutnak a könyvhöz, és az illegál letöltők). Tartja magát a remény, akinek tetszett a letöltött verzió, az majd megveszi eredetiben, ám én erre nem láttam bizonyító erejű tényt.

Az is visszás, hogy épp azok követelik egy sorozat folytatását/megmentését, akik nem veszik meg, csak letöltik.

Jó megoldás nincs, Zoltán felhozta a kétgyerekes illegálisan letöltő anya példáját, hogyha feljelentené a kiadó a tevékenységéért, akkor borítékolható, hogy a kiadót hurcolnák meg, nem a törvénysértőt. A média manipulációja simán képes rá, hogy szánalomébresztéssel elvegye a bűncselekmény élét.

A népszerű írások azért kellenek, hogy behozzák az árukat, és hogy lehetővé tegyék a kísérletező művek behozatalát. Nem titkolt szándék az olvasók igényfejlesztése. Tudja meg a közönség, mi zajlik nemzetközi szinten. Emiatt jelent meg Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017, és ha ez sikeres lesz, akkor külföldi regények is zöld utat kaphatnak.

Nemzetközi díjak:  a szerepük és értékük vitathatatlan. Gyenge rajtból induló mű fogyása a díjazás után megugrott. Felvetették, hogy a díjkiosztók politikai játszótérré kezdenek változni a szerzők bőrszíne, nemi hovatartozása miatt. Vajon ezek azok a művek, amik 10 év múlva fennmaradnak? Ha nem történnek újra kiadások, kivesznek a köztudatból.

Hazai díjhelyzet: mintha egy beszélgetés se telhetne el a Zsoldos díj emlegetése nélkül. Szóvá tették, hogy szakmailag nincs prezentálva, az Avanások kevesen vannak, fájóan hiányzik a marketingje. Nem ismert, nem átláthatók az elbírálási szempontok.

Érdemes volt kinyitni a füleket, amikor a hazai szerzők megjelenésére terelődött  szó. Mind a három résztvevő egyetértett abban, hogy korán próbálkoznak a szerzők, és nem rögzül a fejükben, hogy a szívükhöz nőtt művet bizony többször is át kell írni.  Van, aki ezen meglepődik, és van, aki begurul. Éveket ölelhet fel, mire egy kéziratból könyv lesz. Van amikor a szinopszis is elég, annyival is fel lehet kelteni egy kiadó figyelmét.  Ha jó, és kell, jelzik, írd meg. Hibátlan első kézirat nincs, kár az esetleges hibákon görcsölni. A lényeg, hogy olyat mutasson, ami még nincs. Hosszú távra terveznek a szerzővel, ebben érdemes gondolkozni.

És ami a lényeg: nem azon kell agyalni, mit kéne ahhoz írni, hogy kiadják.

Varga Bea/On Sai és hallgatósága.

Befejezés

Mire vége lett a beszélgetésnek, nagyon megéheztünk. Ebédvadászatra indultunk, és hiába kerestem az emeleten a menzát, megszűnt. Melegszendviccsel és tápiókapudinggal vigasztalódtam, közben rengeteget beszélgettünk jelenleg zajló projektekről, jövőbeli tervekről, táborról, írótanfolyamokról. Hasznos tanácsokat kaptam, szóval csak rajtam áll, mit kezdek velük

Pandi önszorgalmon alapuló dedikálás tartott, a kiadója most nem jött el a könyvfesztiválra. Akik szombaton felkeresték, egyedi, kézzel készített könyvjelzőket kaptak.

Megérte eljönnöm, kimozdulni hazulról, mindig jó találkozni azokkal, akikkel az év többi napján csak interneten át érintkezem. Például kiderült, hogy éveken át teljesen ok nélkül tartottam Kleinheincz Csillától, fene érti már, honnét vettem a fejembe, hogy elérhetetlen lenne, pedig nagyon nem az, sőt, kifejezetten segítőkész. Távozáskor Varga Beát is láttam rajongói körében a gyepen, őt se kímélték ezen a napon.

Az internetes képek szerint volt, akiknél (pl. Gaura Ágnes) az estével indult az igazi közösségi élet, és ki tudja, mikor és hogyan ért véget 😀

Óvakodj az irodalmi ügynököktől!

Nincs kegyelem: ha nem figyelsz, fizetsz.

Mármint ha csalnak. Tegyük fel, hogy angolszász mintára kerítesz magadnak egy irodalmi ügynököt a boldogulás reményében. Azt mondják, a remény hal meg utoljára, ám ha egy irodalmi ügynökség átverésének áldozatává váltál, ezt dörgölik először az orrod alá.

A megelőlegezett bizalom csapdájában

Magyarországon még messze állunk attól, hogy egymást érjék az irodalmi ügynökségek, idehaza egészen más modell szerint zajlik a szerző és a kiadó kapcsolattartása, de eljöhet az idő – és némely szakmában már egy ideje így van -, hogy megjelennek a piacon az egyre kompetensebb és aktívabb irodalmi ügynökségek. Minden terület kitermeli a maga nyerészkedőjét, miért lenne az ügynökségek világa kivétel?

Nyitottnak lenni annyi, mint észrevenni a megszokottól, alapértelmezettől eltérő újdonságot. Bízni is bennük kicsit más tészta, mert egyrészt a bizalmat ki kell érdemelni, másrészt megfelelő mennyiségű információ híján könnyen balekság lesz a jóhiszeműségből. Könnyebb felkészültnek lenni és figyelni az intő jelekre, mint utólag siránkozni, és arra játszani, az áldozatot nem illik bántani. Az irodalmi ügynökségek világa olyan, amire fel lehet készülni, és érdemes is tájékozottnak lenni, máskülönben nehéz felelős döntést hozni egy olyan fontos dologban, kinek a gondjaira bízd az írásodat.

Valami bűzlik

Ha tudományos publikációt fontolgatnál, most azt mondanám, védesd le olyan hamar, amilyen hamar csak lehet, de te regényt írsz, és egy regényíró ötletének, egyéni kifejezéseinek bebiztosítása tetemes összeget emészthet fel.

A sunyiság a legváltozatosabb formába kerülhet eléd. Aki gátlástalan, nem számít arra hogy kiállsz magadért, és valljuk be, a legtöbben nem állnak ki magukért, csak riadtan pislognak, jól viselkednek, és magukat győzködik, biztos ők értettek félre valamit, a másik nem úgy gondolta. Ám vannak helyeztek, amikor igenis úgy gondolják, sőt, még úgyabbul és ha észnél vagy, rájössz itt csalás esete áll fenn. Még ekkor is készülj fel a leszerelésedre bekészített terelésekre, mellébeszélésekre. Példák, amik szembejöhetnek veled:

• Irodalmi pályázaton indulsz, de nem tudod, hogy a pályázatot szervező ügynökség ezt arra használja, hogy minél több kéziratot gyűjtsön be magának. Megdicsérnek, nagy kiadók nevével dobálóznak, akiknek kiközvetíthetik megjelenésre a munkád, aztán a beszélgetés egy pontján felmerül, hogy ehhez szerény adminisztrációs díj címén neked is hozzá kéne járulnod. Ha fizetsz, a legszerencsésebb esetben valóban állják a szavukat. Ha kevésbé vagy szerencsés, benyelik a pénzt, és úgy tesznek, mintha keresnék a neked való kiadót. Ezt jó hosszú időre elhúzzák, hogy a végén azt mondhassák, ők mindent megtetted, de sajnos senkit se érdekelt a műved.
• Tárgyalsz egy ügynökséggel, bekérik a kéziratodat, de csak nem juttok dűlőre, végül nem vállalják el a képviseletedet. Amit te nem tudsz: ha jó az írásod, akkor ők azt más címmel, kitalált szerzői név alatt, kisebb tartalmi változtatással szemrebbenés nélkül továbbküldik megjelenésre. Ha ügyesen csinálják, sose tudod meg, mi lett a náluk hagyott kéziratmásolat sorsa.
• Az általad kinézett ügynökség függetlennek állítja be magát, közben egy adott kiadóval áll kapcsolatban, akivel fáin kis különmegegyezése van, amiből ő szedi meg magát, nem te.
• Formaságból előzetes dokumentációt íratnak veled alá. Nevezhetik egyszerű adatgyűjtő ívnek, amin csak a neved és a könyved főbb jellemzői szerepelnek, amit az adatbázisukba szeretnének bevinni, ám ezzel a módszerrel könnyen szerződésbe zárhatod magad. Inkább ne írj alá elhamarkodottan semmit, nehogy egy számodra teljesen előnytelen és elfogadhatatlan, nyitott végű szerződésben találd magad, ahol az ügynök jár jól, és esélyed sincs a te oldaladról szerződésbontást kezdeményezni.
• Józan, okos kérdéseidre bunkón reagálnak, elzárják előled a tevékenységük szakmai hátterét, a eddigi eladásaikra vonatkozó részleteket.

Semmit se írj alá ügyvédi egyeztetés nélkül. Inkább fizess egy jogi szakembernek a szolgáltatásért, minthogy későbbi hercehurcára dobj ki súlyos százezreket.

Nem jobb, ha ez a sok bankó inkább a zsebedbe megy? | literary-agents

Zsebedre megy

Nívós, megbízható ügynökségek nem azt nézik, hogyan kopaszthatnak meg, mert ők a könyved bevételéből származó jutalékból élnek. Akik nem ilyenek, vagy másképp értelmezik a hozzáértést, számos módon bepróbálkozhatnak nálad:

• Fizess kezelési költséget már az elején, közben egyhuzamban promotálják saját fizetett szolgáltatásaikat. Az ilyen ügynökségek nem arra utaznak, hogy a te könyvkiadásodból legyen bevételük, hanem hogy azt az ügyfeleik termeljék ki nekik.
• Rengeteg szerzőt képviselnek, egy évben kétszer kötnek velük szerződést hat hónapra, ami minden egyes újrakötéskor díjköteles. Szerkesztési szolgáltatást számolhatnak fel, egyéb járulékos költségek is becsúszhatnak, és sose próbálják eladni az így “szerkesztett” kéziratokat.
• Bújtatott kapcsolatokat tartanak fenn magánkiadókkal, akik eleve pénzért adnak ki könyveket. Arra játszanak rá, akit elégszer utasítottak el, az elkeseredésében akár ebbe a modellbe is belemegy.
• Csak kiválasztási díj ellenében foglalkoznak az írásoddal, ami az elolvasást és a kritikaadást takarja.
• Odavannak az írásodért, ezért csak veled csak most a szokásos tarifáiktól eltérően kivételt tesznek, és ingyenes, vagy töredék árral kecsegtetnek. Az ilyen kettős elbírálás mindig óva intsen, itt valami nagyon nem stimmel.
• Beküldéskor elolvasási díjat kérnek. Régen ez nagy divat volt a komolyabb ügynökségeken is, de mára kikopott a szokásból.
• Szerződéskötéskor kiadói beküldési díjat és marketingköltséget akarnak felszámolni.
• Minden áron rá akarnak venni, hogy vedd igénybe a kéziratszervizüket. Magára valamit is adó ügynökségek nem tukmálnak ilyesmit.
• Saját vagy partner kiadóval végeztetett szerkesztési szolgáltatás ajánlgatása. Ez egyrészt összeférhetetlenséget teremt, másrészt ebből neki lesz pénze, nem neked. Előnyös ez számodra?
• Pályázatot írnak ki, ami egy fizess hogy megjelenhess sémába vezet: ha kiválasztanak, fizetett szerkesztésen kell átesnie a művednek, és csak akkor jelentetik meg, ha fizeted a kiadás költségeit. Ez gyakorlatilag magánkiadás.
• Olyan kapcsolódó szolgáltatások használatára buzdítanak a a terjesztési előny megszerzéséhez, mint a számodra készített webdesing, katalógushely, borítóterv, illusztráció. Ezek az ügynökségek szintén nem a könyved eladásból akarnak meggazdagodni.

A legegyszerűbben onnan tudhatod, hogy a megfelelő ügynökséggel álltál-e le, hogy milyen kiadóval szerződik. Ha rosszal, az rád terheli a költségeket, a jó ellenben fizet neked.

Forrás:
Top Six Scams Targeting Writers
Dishonest literary agents
Writer Beware

Korábbi írásom az irodalmi ügynökségekről: Itt az előny, ott a hátrány