rügytől termésig

Idén ősszel megjelenik Vétett út című regényem a GABO kiadó gondozásában.

Minden művet megelőz valami rákészülés. És itt most nem a konkrét ötletelésre, jegyzetelésre, tervkészítésre és megírásra, szerkesztési körökre célzok. Az jobbára alkotási folyamat, tele különféle technikával, mely csak a többi alkotónak érdekes műhelyes kvaterkán.

Érik ugyan az alkotás, de érik az alkotó is. Főleg él, és közben sokat olvas. Élni fontos, anélkül nincs tapasztalás és élmény, mondandó vagy tovább gondolás, ami kisarjad, és szövegbe kívánkozik. Nem az életkor dönti el. Aki azonban pusztán könyvekben él, valamit félreértett.

Másodsorban az író – vigyázat, közhely következik – ír. Divatos azt állítani, írna valaki úgy is, ha senki nem olvassa a művét. Már megjelent szerzőtől érdekes kijelentés. Vajon akkor is így nyilatkozna, ha nem kapott volna lehetőséget? Most már nincs tétje, most már megkönnyebbült távolságból nosztalgiázhat. Ami érdekessé tehetné ezt a vallomást, hogy vajon hány olyan írással rendelkezik, amit publikációs cél nélkül hozott létre. Hány olyannal, ami tényleg csak magának íródott, odatolakodó tekintetektől örökre rejtetten? Érdek nélkül, puszta örömből vagy bánatból, közöttük jobban és rosszabbul sikeredett darabokkal, és akkor se rángatják elő, ha kiadó csillan fel a láthatáron. A gyakorlás is érdek, piszkozat vagy tréning valami máshoz, ami később lesz, amit már másfajta vágy vezérel, és kiadónak dédelgetik.

Írtam én is. 15 év alatt 7.818.745 karaktert. Nagyjából 16, különböző hosszúságú regényt, a novellákat most hagyom. Fantasy, urban fantasy, sci-fi vegyesen. Egyik sem fog megjelenni, nem olyan szándékkal készültek. Elképesztő mennyiségű privát szöveg, és aztán mégis lett értelmük. Utólag. A Vétett út megjelenéséhez valamilyen formában az összes írásom benne van. A kiadatlan munkák gyümölcse. Vagy csak bebeszélem magamnak 😀

Nem állítom, hogy ennyit kell zugírni ahhoz, hogy valaki megjelenési lehetőséget kapjon. Ez nem verseny, nem összemérhető. Az viszont nagyon igaz, az első regényed ne akard kiadni. A másodikat se. A harmadikat se. Mesterremek, mestermunka (ha lehet így nevezni) nem elsőre készül.