Barangolásleltár 2014/3

weheartit

Meggöthösödtem. Ez annyiban jó, hogy nyugodtan fekhetek, fele annyi étvágyam sincs mint máskor – nem zabálom tele magam – és nem kapkodom, mert alig van bennem erő, energia, és mindent lassan, pontosan csinálok. Még a gépelést is.Van időm olvasni, elvileg írni is, de az agyam most csökkentett üzemmódban működik, és az nem olyan, mint rendesen. Kihasználom, hogy most épp jobban vagyok, és végigveszem, mit olvastam, láttam mostanában, illetve milyen híreim vannak.

HÍRÉRTÉK

Benne leszek a tévében. Azaz az Új Galaxis következő számában Post somnus című írásommal.
http://www.ujgalaxis.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=95&Itemid=1
Amit erről a műről tudni kell, hogy a jövőben a kapcsolatfelvételhez a volt és aktív drogosok a legalkalmasabbak.

WEB

Nap mint nap halnak ki nyelvek. Mi lehet ennek az oka?

A neuroplaszticitás jó dolog. Bármivel kerülünk kapcsolatban az életben, az változtat a gondolkodásunkon, és ez fizikailag is mérhető.
http://galaktika.hu/a-technologia-atprogramoz-minket/
A Boncnokon sok hasznos, régi-új írástech cikket, tanácsot találni. Köszönet mindazoknak, akik saját kútfőből, és/vagy mások idegen nyelvű munkáját lefordítva hozzájárulnak az oldal működéséhez.
http://boncnok.blogspot.hu/2013/10/parbeszed-v-mit-szabad-mit-nem.html
Van itt egy karakterteszt is, ami modern világba teremtett karinál jobban működik, de értelemszerűen kihagyható az, ami nem releváns.
5 és fél év alatt végeztem el a Debreceni Egyetem TT karán a biológus szakot, de sose láttam még felvételen se hím kacsa erekcióját, sem pedig vízben úszó, leválasztható péniszt. Hiánypótló videó a TED-ről, és nem szükséges parental advisory a megtekintéséhez.
http://www.ted.com/talks/carin_bondar_the_birds_and_the_bees_are_just_the_beginning?utm_source=newsletter_weekly_2014-03-15&utm_campaign=newsletter_weekly&utm_medium=email&utm_content=talk_of_the_week_button
Sütő Fannival készült interjú. Nagy dolgok várnak erre a lányra, csak figyeljétek!
Kvíz, amibe belekezdve rájöttem, én aztán nem magoltam be magas szinten a Gyűrűk Ura infóit. Hiába, töriből is örültem, ha elértem a hármast!
Semota, egy aspergeres lány blogja, ahol megfogalmazza a minimumot. Amit én külön kiemelek, mert elgondolkoztatott, és amit a saját életemben is alkalmaznom kéne ( ég úgy is, hogy legjobb tudomásom szerint nem vagyok aspi):
Ezen túlmenően semmiféle elfogadásra, és semmiféle szeretetre nem tartok igényt. Az emberek utálhatnak, lenézhetnek, alsóbbrendűnek tarthatnak amiatt, mert aspergeres vagy mert nő vagyok, idegesíthetik őket a posztok, amiket írok — ez teljességgel rajtuk áll. Nem akarom őket meggyőzni arról, hogy én Jó Ember vagyok, hogy én Értékes Ember vagyok, hogy engem Az AS-emmel Együtt Is El Kell Fogadni.
Nem kell.
Mindenki maga dönti el, hogy mit gondol rólam, és hogyan áll hozzám.
Azt viszont, hogy kivel működöm együtt szakmailag és emberileg, viszont én döntöm el — s a belépő feltételek nem mások, mint minden más emberi interakciómnál.”
Ánya egy orosz, moszkvai lány, aki nem rejti véka alá, ha valami nem tetszik neki. Most sem teszi, és leszedi a keresztvizet Európáról. Van, amiben egyet értek vele – bizonyos fiatalok életvitele, bizonyos társadalmat alkotó polgár felfogása a dolgok megváltoztatását illetően -, másban meg nem – pl. miért volna kutya kötelessége egy nőnek szülnie, és miért elítélendő, ha valaki eldönti, ő ebben nem akar részt venni és magára fordítja az időt.
2. felvonás, amiben indokolja előbbi kirohanását. Eső után köpönyeg szaga van, olyan utána, tehát miatta érzés árad belőle.
http://posztinfo.hu/blog/anja-blogja-moszkva/csak-pozitivan/

FILM

Mostanában inkább sorozatokat nézek – megérkezett a Da Vinci Démonai második évadja, amiből az első epizódot a vérátömlesztés miatt már nem bírtam megnézni, nekem felfordul a gyomrom az idegen test az ereimben képzettől -, és Zsuzsának hála megismerkedtem az Orphan Black sorozattal, amit az SFmag ajánlója tovább fényezett és tényleg tuti választás volt. Hamarosan itt abból is a második, izgatottan várom. (Az évadzáró megfejtése pedig nagyon ütött!)
Én, Frankenstein: én, az érzelemmentes, agyatlan teremtmény, aki fene tudja hogyan, de mégis szocializálódott. A szentelményeken lefáradtam – nagyon gáz szinkronfordítás! -, főleg azon, hogy mi a tárónak van női-férfi alakjuk, meg mit számít mit viselnek, ha nem is szexelnek (szexelhetnek egyáltalán…?). Zs kategória volt, minden felületes velejárójával.
Snowpiercer: ritka elvont film volt, a cím szó szerinti lefordítása itt is sikítófrászt kísértett. Az iskolai jelenet nagyon happyUSA volt, az újévi hídáthaladás interruptusa a mészárlás közben pedig nagyon váratlan. Groteszk. Félelmetesen groteszk.
Non–stop: tipikus akciófilm, egyszer nézős. Volt benne pár csavar, de nem kerül be a kedvencek, nem törlendő mappámba.
Divergent: a mű, amit könyvben 45. oldalnál végleg bezártam, de filmben lezavartam, és egynek elment. Amit Zsuzsi blogján kipuffogtam róla, az még mindig megállja a helyét. 

KÖNYV

WWW1 Világtalan: imádtam. Rég volt könyv, amit még gyaloglás közben is olvastam, vagy ami miatt majdnem nem szálltam le a metrón a megfelelő állomáson. Többek között ennek a könyvnek köszönhető, hogy eltöprengtem azon, van-e az embereknek egyáltalán valódi tudata, énje, érzései, és a tudat jelei, az érzelmek mutatása nem automatikus protokollok lezajlása-e csupán. A túlzottan megélt érzelmeket, dagályos jeleneteket pölö egyáltalán nem tartom hitelesnek semmilyen helyzetben, és komolyan elgondolkozom, ezt most valaki tényleg átéli a maga teljességében, vagy reflexből színlel. megtanulta, hogy adott szituban mit kell mondani/tenni, és ezt annyira elsajátította mintaként, hogy csak csinálja, csinálja, de valójában nincs mögötte tartalom, valódi forrás. Erről a töprengésemről külön bejegyzést akartam, de a párom szerint nagyon zagyva az egész, és alapvető dolgok megkérdőjelezésének nincs értelme.
Hm. Valóban kusza lett az első vérből docba vetett szösszenet, de hogy hiábavaló volna… Végső választ nem ad, következtetésre nem jutok, és talán ez hiányzik ahhoz, teljes egész legyen. Vagy valami ahhoz hasonló. Hajlamos vagyok elszállni a saját agyszüleményeimtől, aztán kiderül, nagyobb a füstje, mint a lángja, vagy egyenesen szemétre való.
A kétkamarás agy elméletéről sehol a búsban nem leltem magyar irodalmat, amit nagyon fájlalok, utána akartam bővebben olvasni.
Lényeg a lényegben, azt nem értettem, hogy a könyvben szereplő Nettudat öntudatra ébredésével miért járnának együtt érzelmek léte is. Simán el tudok képzelni egy intelligens entitást érzelmek nélkül…
Tessa de Loo – Ikrek: kicsit túl sokat is kaptam a 2. világháborúból, még úgy is, ha a élt testvér érdekes életutat járt be, és másként vészelte át.
Rados Virág – Bántalmazó házasság: a szájbarágást nem szeretem, és ha a főszereplő csajnak nincs az a segítő rokonság, ami, kíváncsi lettem volna, akkor hogyan lábal ki abból a szép kutyaszarból, amit maga választott.
A virágszamuráj párnakönyve: Ötödik Leány élete, játéknőtől kezdve feleséggé, szamurájnővé válásáig. A férjével való kapcsolat nekem túl függő, de nem abban a korban éltem, hogy megítélhessem létjogosultságát. Az viszont érdekes jegyzet volt a végén, hogy abban a korban a szűz felnőtteket rendellenesnek, betegesnek tartották.
Frei Tamás – 2015: a magyar elit szardobálása, és szónoklat arról, ez itt Mutyiland, az igazán tehetségesek jó pókösztönnel időben megpattannak és külföldön virágoznak ki. A szerző sem itt él…
A beavatott (Divergent): félbehagytam. Nincs türelmem már az ilyesmikhez!