 |
| image by Marianna Smiley |
Szeptemberben autóbalesetem volt. Kereszteződésben nem adta meg nekem az elsőbbséget a mellékútról érkező, szépen beledrifteltem az árokba. A villanyoszlopon múlott, hogy nem perdültem a fejem tetejére szó szerint. Személyi sérülés nem történt, a kocsi kisebb árokból való csörlőzést követően saját “lábán” hagyta el a helyszínt, és műszakilag azóta is kifogástalan. “Csak”a karosszéria néhány eleme látta kárát, a bowden húzásra szorul, az eset azonban bennem sokkal több nyomot hagyott.
Az élmény kitörölte szememből a csipát. No nem pergett le előttem az élet, és nem támadtak magvas gondolataim, amit innentől életvezetési tanácsadóként fogok boldog-boldogtalannak terjeszteni – sőt, nagy revelációt se éltem át, amitől száznyolcvan fokos fordulatot vesz az életem. Azt viszont a baleset után beláttam, hogy ellehet valaki istenadta írótehetség, vagy páratlan képzeletű, a valóságban megélt élmények a nyomában sincsenek annak, amit valaki egy regénybe beletol adott szituációról. Dolgokat elképzelned, beleélned magad hullára más, mint átélni. Amit személyes tapasztalat nélkül elképzel valaki soha nem olyan, mint végigcsinálni, benne lenni. Nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen más. És néha nagyon más.
A jó írók jól tudnak hazudni. Bele a képedbe, szemrebbenés nélkül, és a végén még ők is elhiszik, tudják, miről beszélnek.
Dehogy tudják, de az ellenkezőjét remélik. Eladják a semmit valaminek, személyes élménynek akár, a szereplőiken át. És csak akkor ébrednek rá, mennyire klappol a színjáték a valósággal, ha történetesen megtörténik abból valami velük is.
Megélni a sokkot, az adrenalinlöketet, ami rávesz, hogy ülj vissza a volán mögé, hajts haza, vitesd el magad melóba, mert azt hiszed, minden fasza, bírod, hogy aztán jöjjön az adrenalin utáni mélyvölgy és a lélek sötét éjszakája. Meg hogy onnantól egy darabig szarul alszol. Hogy aztán később, ha oldalról közelít valaki a kocsid felé a kocsijával (akkor is, ha valaki más mellett utas vagy!), megfeszülsz, és várod, hogy ez is majd beléd csapódik. Közben meg nem, de már levert a víz és a vérnyomásod felugrott az egekbe.
Ez az eset engem alázatra is tanított. Szereplőim többsége olyasmit is képvisel vagy átél a történeteimbe, amik nem az enyémek. Az ideájuk igen (hiszem a fejemből pattantak ki!), de a java annak, ami velük történik, amit lelkileg átélnek már közel sem. Bátorságra és botorságra is vall olyasmihez nyúlnom, amiben sosem volt részem. Ezért kell odafigyelnem. Nem pusztán a hitelesség elvárása miatt. Hanem ha valamit egyszer átélsz, arról a jövőben másképpen írsz. Elmúlt a tapasztalatlanok fölénye, érzelmi távolságtartása. Én legalábbis így éltem meg, és nekem így az igaz. Biztosra veszem, mással is történt ilyesmi, eltérő élethelyzetben, örömteliben és bánatteliben egyaránt.
száz szónak is 