Kiadni vagy nem kiadni, ez itt a kérdés

Volt már e-könyv előny-hátrány válogatás (Bittel, cellulózzal), itt a következő a magánkiadás témájában.

A.) Elég volt. Kezembe veszem a sorsom. Nem várok kiadók kegyére. Nem rágom tovább a körmöm, jaj, mikor fedeznek fel, mikor nyújtja felém egy szerkesztő segítő, magasba emelő kezét. Tevékenyeknek áll a világ, felkötöm a gatyám és belevágok. Változni kell a korral, és minden lehetőség adott, csak a vállalkozókedv szab neki határt. Tudom, hogy a művem jó. Mit jó, kiváló, remek! Olvasásra érdemes. Tartja a mondás, hogyha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. Most én leszek ez a Mohamed, és művembe vetett minden bizalmammal belevágok a magánkadásba. Bele én! Mit érdekel engem mások sivalkodása, jaj, drága lesz, jaj, sok idődet felemészti, meg hogy az úgy nem az igazi, csak ha izzasztó megmérettetéseken, kilincseléseken átesve bólint rá a szakma! Ugyan arra a hegyre több úton is el lehet jutni. Én megválasztom a magamét, és sikerre fogom vinni. Érzem a zsigereimben. Nem hagyom, hogy kicsinyes, gyáva, hagyományokba csontosodott emberek eltántorítsanak. Bátraké a szerencse!

B.) Végre! Elfogadták! Tetszik nekik!!! Megyek, kiposztolom valahová, hadd örüljenek velem a többiek, akik eddig is drukkoltak értem és a művemért. Ezért érdemes volt várni! Nem igaz az, hogy csak hátszéllel lehet ezt elérni. Nem igaz, hogy ezért sörökkel kellett a szerkesztők közelébe férkőznöm, vagy különféle találkozókon a lényeges emberkék körül felfokozott érdeklődést és egyetértő bólogatást gyakorolva ugrálnom.  Hiába, na, a tehetség utat tör magának. És azt az elismerést, amit egy ilyen kiválasztási folyamat után kapok, senki nem veheti el tőlem. Megmérettetni, és sikerrel megugrani egy kiadó támasztotta lécet: felbecsülhetetlen. Ez az első diadal. A második majd az lesz, ha kezemben foghatom végre a könyvem első példányát, aztán kikerül a polcokra… Úúúristen, felfedeztek! De jó, hogy nem hallgattam azokra, kár belefogni, és inkább nyomtassak ki pár kötetet a rokonoknak, barátoknak! Ez többre volt hívatott, és lám, az élet engem igazolt! Így a jó, így az igazi.
Előnyök:
  • a teljes bevétel a szerzőé
  • nem kell kiadóra vadászni, aki majd többszörös rosta után rábólint a műre
  • kikerülhető a tradicionális könyvkiadás rendszere
  • nem kell szerkesztő kedvéért változtatni a történet koncepcióján
  • a kiadás folyamatának teljes irányítása
  • minden jog a szerzőnél van
  • minden könyv a szerzőé
  • a szerző saját marketingdöntéseket hozhat
  • nagy az internet alapú technológiai támogatottság
  • e-könyves kiadás esetén nagyon olcsón meg lehet úszni
  • a papír alapú magánkiadás rövidebb idő alatt lezajlik
  • hamarább pénzéhez jut a szerző
  • tovább a polcokon maradhat a könyv, mint másutt
  • magasabb royalty ráta
  • ki lesz adva a könyv
  • nincs szerződéseken való hosszas vajúdás
  • új készségeket lehet tanulni a kiadási folyamat alatt
  • a könyv árát nem a kiadó szabja meg
  • egy magánkiadó több figyelmet szánhat a szerző művére, mint egy nagyobb kiadó, ahol csak egy szelet jut
  • a szerző kiadó is lehet egy személyben
Hátrányok:
  • korlátozott erőforrások
  • a szerző egyedül kell, hogy megoldjon mindent
  • a marketing, a promóció a szerző felelőssége
  • nincs plusz fél, aki jótáll a minőségért, tartalomért
  • időigényes marketinget szervezni, kifizetéseket feldolgozni, sokoldalúságot követel meg
  • fogyasztói bizalom elnyeréséhez többet kell pedálozni
  • nincs nagy és neves kiadói háttér, ami köré olvasók csoportosulnak
  • idegenkednek a boltok a magánkiadású könyvek terjesztésétől, emiatt nehéz teríteni könyvtárakban, boltokban, kereskedőházakban
  • néhány blog csak hagyományos kiadás által megjelent könyvvel foglalkozik
  • ha valaki irigységből, meggazdagodásból választja
  • papír alapú megjelenés nagy beruházást, befektetést igényel, mert drága
  • üzleti érzék kell hozzá
  • nincs presztízse
  • az olvasók, kritikusok figyelmen kívül hagyják a magánkiadásban megjelent műveket
  • nagy a rizikója
  • az ember legtöbbször nem tudja, mire vállalkozik
Saját megjegyzések: nem feltétlenül megy minden bevétel a szerző zsebébe, csak a nagyobb százaléka, továbbá az sem feltétlenül igaz, hogy a szerző szabja meg, mennyiért fogja eladni a könyvét. Tapasztalatom az, ha a könyv nem fogy, kíméletlenül “lekeverik” az áruházak polcáról, és egy idő után raktáron sem tartják. Ha valaki egyszer magánkiadásba fog, a bérszerkesztőn, bérlektoron nem érdemes spórolni. Sőt, marketingszakértőt is felfogadhat, máskülönben lesz egy kinyomtatott műve, ami elkel a rokonok, barátok között, aztán irány a süllyesztő. Ha a cél viszont csak ennyi, nem szóltam.
Sokan írnak, sokfélén. Kinyílt a világ, a kiadás már nem egy szűk rétegnek adatik meg, hanem bárkinek, akinek van hozzá elég türelme és/vagy pénze. Határainkon túl állítólag dübörög a Kindle, Amazon, dugig self-publishinget választó szerzőkkel. Több, mára nagynevűvé váló szerző a elején szintén magánkiadással kezdte, nem várta a sült galambot. De hányan vannak azok, akik önjelölt íróként ontják világba írásaikat mindenfajta önkritika nélkül…! Vagy csak nem érettek meg a felfedezésre?
Mindenki tehetséges, mindenkinek énekelni, írni kell és azt üzleti alapú haszonszerzésre fordítani? Mert egy könyv kiadása – és ne beszéljünk mellé, ne legyünk álszentek – kőkemény üzlet, magasröptű alkotói illúziókkal teleinjektálva. Álomgyár. De ezt így nyersen megfogalmazni nem illő. Hová lesz akkor a művészi szándék, az írás szeretetének, világ jobbá tételének, szórakoztatásának hajtóereje? Nyilván, aki ír, az jobb esetben, szereti, amit csinál, és az írás öröméért teszi. Ám pénzért, még ha abból csak zsebpénz kerekedik is többmilliós vagyon helyett – Ha már érzékem van az íráshoz, bolond lennék nem zsét csináljak belőle. -, és presztízsért – Nézd, íme, Ő a Kiadóm. Súlya van. Lássad. Valaki vagyok, na, nem átlagos, uncsi,  begyepesedett balagyfélteke-dominanciával vert, szürke állampolgár a tévé-melóhely-ágy szent háromszögében.-, pláne megjön a kedv. Aki csak annyit szeretne, olvassák a művét, az feltenné ingyen a netre. Ennyi.
Tedd a kezed a szívedre/Bibliára/ágyékodra/BMW-dre – bármire, amit tisztelsz, ha van ilyen egyáltalán -, és mondd ki, szemernyi becsvágy sincs benned. Se öncélú büszkeség, se felvágási vágy. Nanogrammnyi sem.
-Miért, ha van, az baj?
Baj?
Utóirat: nem muszáj e-könyv és papírkönyv közül választani, a harisnyagyár is tárt karokkal fogadhatja a leendő szerzőt. És ha az ötlet által megtestesített piaci résre gondolok…
Felhasznált források:


Képek: kseniaanske.com, tumblr, arts.nationalpost, scoop.it, blackmilkclothing

Műszakváltás novella megjelenés

Ezúttal egy velem, pontosabban egyik novellámmal kapcsolatos hírrel érkeztem. Nyomdába került az Új Galaxis 20. száma, mely nemcsak azért érdemel kiemelt figyelmet, mert érdekes SF műveket tartalmaz, hanem mert közöttük van Műszakváltás című novellám is. A Nibela szerzői nevet elhagytam, eredeti, polgári nevemen keresendő.

Úgy durván egy éve küldtem el a szerkesztőségnek, és a hosszas várakozás meghozta gyümölcsét. Egy darabig a nyers verziót a blogomon is elérhetővé tettem, ami természetesen jó ideje lekerült a nyilvános felületről és egyébként is átírásra került.

Énmárka, vagy amit akartok

A tízes te magad vagy. | pixabay

Ami nekem nincs. Vagy van, és csak azt hiszem, hogy nincs. Állítólag automatikusan mindenkinek van. Ki tudatosan épít rá, megtervezi, használja, más zsigerből jól csinálja – vagy zsigerből nem -, másnak ahogy esik, úgy puffan és rábízza magát a véletlenre. Ez utóbbi esetben kapóra jön egy vélt, mesterségesen teremtett külső tényező, amire ráfoghatom a sikerem – szerencsém volt! – és sikertelenségemet – ez pech!

Én, aki általában bottal piszkálom és előítélettel kezelem a marketinget (főleg ha direkt-, tele- előtagokkal indul), az Aranymosás Magazinban belefutottam az önmarketingbe, énmárkába. A cikksorozatot érdeklődés szülte, és számos válasz, észrevétel született a témában.
Gyurics Gergely cikke nemcsak fejtegetett, de kérdéseket is feltesz az olvasónak, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy válaszoljanak is rájuk. Némely szakaszt kimetszettem az eredeti cikkből, és dőlt betűvel különböztetem meg a válaszomtól.
Tényleg! Elgondolkoztál már azon, hogy mit csinálsz írás közben? Adok pár kérdést. Nincsenek jó vagy rossz válaszok ezekre a kérdésekre: bármit is válaszolsz, rengeteget megtudsz magadról. És ez a tudás: ez kincset ér.

Képzeld el, hogy a könyved egy ember! Most gondold végig, hogy mi van köztetek! Barátok vagytok? A szeretőd? A gyermeked? A megváltód? Akarod őt? Félsz tőle? Vesztetek már össze? Mit vársz el tőle? Szégyellnéd, ha a te könyved nem nyerne a pályázaton? Félted őt a kritikáktól? Vagy épp ellenkezőleg, lökdösöd a megmérettetések elé? Akkor is, ha ő még nem akarja? Milyen érzés válaszolni ezekre a kérdésekre? Haragszol magadra egy rossz válaszért? Vagy örülsz, hogy arról beszélhetsz, amit szeretsz?

Ez nem is olyan egyszerű, de azért lássunk neki. Legyen az első megjelent könyvem ember. Lamast örökségévelolyan régen találkoztam, hogy a viszonyom vele semleges. Valaki, aki régen a barátom volt, aztán az ismerősömmé vált, végül egy lett azon emberek közül, akikkel egyszer kapcsolatban álltam. Útjaink elváltak egymástól, sok mindent elfelejtettem róla, életére azóta nincs rálátásom, nem tartjuk a kapcsolatot. Ha viszont találkozunk, és váltunk pár szót, azért bevillan: egész jó fej. Érdekes a maga módján, de ha mai fejjel vetődnénk össze, aligha lennénk barátok, max felszínes ismerősök. Ha történik vele valami, már nem érint meg.
Ugyan így vagyok Kívánságod parancsommal. Nagy reményeket fűztem hozzá, de aztán a dolgok úgy alakultak, hogy nem sikerült kibontakoznia, elméjét nem csiszolták meg eléggé.  Kissé bárdolatlan maradt, elvont, ezoterikus elképzelésekkel, amikhez én már kevéssé kötődöm.
Válaszolnom ezekre a kérdésekre nem vált ki érzelmeket. Se haragot, se örömet, inkább érdekességnek fogom fel. Az indulattal teli idők elmúltak. Kihűlt szív? Érzéketlenség? Ha mégis ki kéne fejeznem az egészet, akkor úgy mondanám, rég túltettem magamat a velük való viszonyomon, és továbbléptem. Nem gondolok rájuk sem szeretettel, sem utálattal. Elfogadom, amilyenek, és sok mindenre megtanítottak, hogy akik (amilyen művek) később jönnek, mire figyeljek oda. A mór megtette kötelességét, a mór mehet.

 Mi a célod? Ha elképzeled a Siker pillanatát, mit látsz magad előtt? Ha a könyved sikeres lesz, elhagy téged? Vagy bálványoz majd téged? Hálás lesz neked? Nehéz elengedned? Most miért nem a célodon dolgozol? Megéri neked itt lenni? Miért?

Régen a célom és a siker pillanata egy nyomtatott könyvben öltött testet, ám amikor ténylegesen bekövetkezett, mérsékelt elégedettségen kívül nem éreztem semmit. Megszagoltam, belelapoztam, kiolvastam a művemet, és nyugtáztam, ez is megtörtént. Mostanában gyakran olvasok másoktól könnyekkel teli meghatódást, „ezt nem hiszem el, úristen, kiadnak!”–örömáradatot, és mivel nekem ilyen élményben nem volt részem, nem tudom hová tenni. Később ráébredtem, a kiadás önmagában még mindig semmi, gazdagabb lettem művem halott anyagba öntött példányával, de igazán csak mások, az olvasó révén kel életre. Innentől fontosabbá vált, hogy olvassák a műveimet, semmint nyomdába kerülve valamely kiadó logója alatt forgalmazzák és cserébe zsebpénznek elegendő összeget folyósítsanak a bankszámlámra.
Mára a célom így ez lett. Olvassanak tőlem. Ha valamely írásom sikerré válna – még ha az online siker is –, bátran engedem útjára. Nem kapaszkodom belé, nem őrizgetem. Nem a gyerekem. Tegye meg, ami tőle telik. Ami egyszer kikerül a kezem alól, és elindul a weben, onnantól a saját életét éli. Ahányan olvassák, annyiszor alakul át. Én írok valamit, de nem azt olvassák. Mindenki belülről olvas, a maga szűrőin keresztül értelmez. Ha ügyesen csinálom, nem értenek nagyon félre, de a részletek felett nem rendelkezhetem. Ha a neten vagyok, akkor is a célomon dolgozom. Tágítom a világképemet, alakítok a nézeteimen, így megéri itt lennem.

Ha van egy nap szabadidőd, inkább írsz vagy inkább a barátaidra szánod? Büszke vagy a válaszodra? Rajongója vagy a saját főszereplődnek? (Ha igen, biztos, hogy nem egy Mary Sue?) Azonosulsz vele? Hasonlóak a problémáitok? Jobb nálad? Rosszabb nálad? Ha a könyv kudarcot vall, az a te kudarcod?

Az attól függ: ha már régen írtam, akkor az írás élvez előnyt, ha régen mozdultam ki az ismerőseimmel, vagy régen kirándultam/voltam moziban akkor rájuk szavazom. Ha így felelek, elégedett vagyok, nem büszke. A főszereplőimmel gyakran azonosulok, nemüktől függetlenül. Ha ő utál valakit, arra a pillanatra, míg átlényegülök a főszereplőmmé, én is utálom azt a karaktert. Ha szeret valakit, én is szeretem. Íráson kívül is sokat foglalkoztat, mi fog vele történni, illetve hogyan éli, élheti meg a vele történteket. Problémáink viszont különböznek, mégis szívesen merülök el az övéiben, vagy játszatom el vele az én régi, de azóta már megoldott ügyeimet, és próbát teszek vele, ha ő vajon másként dönt, mint ahogy én döntöttem anno, akkor hova juthat, juthatna el. Főszereplőm se nem jobb, se nem rosszabb nálam. Egyszerűen más. Nem ítélkezem felette. Könyvem csak akkor érhet el kudarcot, ha nem tettem meg mindent a sikeréért. Ha viszont megtettem, és úgy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, akkor szimplán csak nem sikerült. Óriási különbség. És még így sem az én sikerem vagy kudarcom, hanem annak a könyvnek.

Mi kéne ahhoz, hogy bízz a könyvedben? Mit kéne tenned ahhoz, hogy elérd ezt a dolgot?

Íróként van még mit tanulnom, mind például kiköszörülni az írástechnikai hiányosságokat. Ha ebben fejlődöm, a történet írástechnikai hátterében is jobban megbízom. 

A hétköznapokban ezt jelenti márkának lenni: a története és az ígérete annak, hogy ha velem vagy, akkor jól fogod magad érezni.

Szerzőként csöppet sem vagyok meggyőződve arról, hogy azt szeretném, a műveim olvasásakor jól érezzék magukat az olvasóim. Nem olyan témákat akarok megpendíteni. Jobb szeretek elgondolkoztatni, megrázni, kizökkenteni. A többi már csak levezető szórakoztatás.
*

1.ötlet.: Oravecz Coelho Nóra tipusú idézetíró ismerősöm fogta magát és elment egykori iskolájába a vékonyka, ámde annál több közhelyet tömörítő könyvecskéjével. Ide jártam kedves igazgató úr, tessen nézni, itt vagyok a tablón, teccik emlékezni, milyen jó voltam magyarból? Tessék képzelni, ma már író vagyok. Van nekem ez a kis könyvem. ugye milyen jó, hogy ennek a klassz sulinak vannak író végzőse is? Akkor mit szólna hozzá, ha a végzősök innentől minden tanév végén ezt az én kis könyvemet kapnák ballagási ajándékba? (Ma ott tart az illető, hogy vagy fél tucat suliba szállít ugyanígy a “könyvből”.) Szóval elevenítsd fel, hova jártál suliba, ahol emiatt büszkék lehetnek rád?

Kiváló önmarketing, ösztönös értékesítési vénára vall. Ehhez elengedhetetlennek tartom a magam esetében a műveimért való rajongást. Ezzel csak az a bökkenő, hogy én azóta mindkét megjelent művem iránt kihűltem, és kényszerű nyűgnek érzeném az ilyen megmozdulásokat. No meg csak a lány végzősök jöhetnének szóba, a fiúk nem, a nemi diszkriminációt meg nem szeretem. Következő könyvemnél viszont megfontolandó, mennyire akarom a könyvemen át magamat szerepeltetni.

2. ötlet.: Ha elég érdekes a témád – történelmi fikciót írók előnyben! – akkor tarts felolvasóestet a kéziratból! Most biztos azt hiszed, megőrült ez a nő, író-olvasó tali, könyv nélkül? nem, nem vesztem meg. A dajkából 5 író-olvasó tali volt eddig, kettő Bp-n. Mivel úgy tálaltuk, hogy újszerű kezdeményezés és megfogalmazás, senkinek sem jutott eszébe kötözködni, sőt élénk érdeklődés volt, “és mikor jelenik meg?” kérdéshalmazokkal. A történelmi hátterekről nagyon jól lehet mesélni, pikk-pakk lezajlik egy-egy ilyen találka.

Egy kezemen meg tudom számolni, hány szerző olyan karakán, aktív fellépésű alkatilag, aki alkalmas ilyen megmozdulások megszervezésére és kivitelezésére önállóan. Gyakorlati tapasztalatom az, hogy nem árt, ha van egy lelkes, bátor barátja, vagy baráti köre, aki ebben támogatja, segíti. Egyszer volt felolvasó estem: rendes felkészülés és szervezés híján rosszul sült el.

3. ötlet: Saját írói blog, írói Twitter account, és Facebook-rajongói klub a könyvednek. Rajongói oldal összekötése a bloggal. Plusz tartalmak, érdekességek, téged foglalkoztató témák, a könyvedhez kapcsolódóan -rendszeresen!

YA könyveknél ezek szerintem alap kritériumok, viszont komolyabb műveknél a Twittert nem tartom jó tartozéknak. Oké, az legyen az én bajom, hogy a Twittert lenézem, és figyelmen kívül hagyom, nem használom. Szépirodalmi művek olvasóit azonban aligha nevezném rajongóknak. A rajongó szó hallatán automatikusan piruló, izguló kamaszlányok jutnak eszembe, akik romantikus természetfelettit olvasnak.
Esetemben blog, Fb kipipálva, és mostanában fedeztem fel azt is, érdemes az engem foglalkoztató témákat netre vetni. Ha eléggé nekidurálom magam, jön a Pinterest fiókom képeinek bemutatása.

4. ötlet: Írj arról, milyen benyomások, élmények értek a könyv írása közben. Érzelmek, érzelmek, érzelmek!

Pf, mostanában nem írok könyvet, évekkel ezelőtti művek lelki alkotói folyamata után kutatni meg veszett fejsze nyele. Na, majd a következő művemnél kamatoztathatom ezt a tanácsot.

5. ötlet: Videócskák, ahol te magad beszélsz a könyvről. S.K. könyvtrailer.

Technical skill malfunction. Avagy ez meghaladja jelen képességemet, viszont ha nagyon elszánnám magam – azaz lenne olyan művem, amiért érdemes lenne felhagynom az idegenkedéssel –, akkor segítséget kérnék olyantól, aki viszont kisujjában hordja a videókészítést, vágást, hangkorrekciót, a kész felvétel netre töltését. Mert csakis jobban sikerült felvételt tennék fel, amatőr hegesztés helyett.

6. ötlet: Nézd meg Üzletanyu (Vida Ági) könyvkiadási ötleteit a honlapján, nyolc megjelent, nagy példányszámú könyve van és sosem volt kiadója. Bocs, Aranymosás, ez nem ellened van, csak egy ötlet.

Ideje megkeresnem, sosem hallottam a hölgyről, műveiről, ötleteiről.

7. ötlet: Ingyenes talik és online “teadélutánok” szervezése online, dumcsizás a könyvről, fotók, élménybeszámolás, kérdések megválaszolása.

Ehhez kéne egy minimális érdeklődő tábor, akikkel lehet és érdemes ilyet szervezni. Meg merem kockáztatni, pár korábbi tanács megvalósítása ajánlott előtte, mert jelenleg aligha tudnék összecsődíteni bárkit is. Friss megjelenésnél viszont remek reklám és feedback lehetőség.

8. ötlet: Bloggerek felkeresése, ingyenes példány felajánlása, cserébe kritikáért.

Ami a bloggereknek ingyenes, a szerzőnek néha egyáltalán nem. Korlátozott azon példányok száma, amit kritikusoknak oda lehet adni, a többi már zsebre megy. Ilyenkor a könyvre éhes rokonok hátrasorolása jó manőver, még akkor is, ha ettől azok megsértődnek. Tudom miről beszélek, ezt ügyesebben is szervezhettem volna.

9. ötlet: Olyan klubot/szervezetet keresni, akiknek a tevékenységébe vág a könyved témája. Náluk előadást tartani, vagy bekapcsolódni már meglévő programjukba vendégelőadóként. Ha ingyenesen, akkor úgy, amennyiben cserébe nagy hallgatóságra számíthatsz. (Táskádban eladható példányok a könyvből.)

Lelkesedés, lelkesedés, lelkesedés! Ez baromi nagy hajtóerő, kihúz  a legmélyebb, „mi a fenéért csinálom én ezt?” örvényből is. Amúgy második művemnél kluboknál próbálkoztam.

10. ötlet: Marketinges és brandkönyvek olvasgatása, tanulás, önképzés. További ötletek folyamatos kurkászása.

Ehhez az is kell, az írót érdekelje az ilyesmi, és ne kapjon hányingert a marketingtől, vagy ne törjön rá a „miért nekem kell ezt csinálni, miért kell nekem ehhez érteni”–roham.
Végső mérlegem: a 10–ből 5–öt magam is próbáltam, abból egy nem sikerült. Mindezeken túl ezek nagyon jó ötletek. Lelkes, művével aktív lelki életet élő szerzőknek való, akik nemrég ötlöttek ki valamit, vagy most frissiben jött ki egy könyvük. Az se hátrány, ha sok szabadidővel rendelkeznek, habár ha fűti őket a megjelenés láza, akkor úgy alakítják az életüket, legyen rá idejük, és az energiát se sajnálják az utánajárásra, kedves érdeklődésre, megbeszélésre, másokkal való egyeztetésre. Ez a lelkes, művével aktív lelki életet élő szerzői állapot – sajnos vagy nem sajnos – esetemben nem áll fenn, de ha majd újra aktuális lesz, merítek belőle. 
Képek: betterbusinessbrand, keetria, brandmakernews, allthingslearning, storylineblog, scu.edu, ideamagpie 

Szemezgetés


Sokat olvasok, sokat nézek: filmeket, filmsorozatokat. Sosem lehet tudni, melyiktől támad ihletem. A fail compilation kisvideók nem számítanak…


Librum

Gyakran kérdezik, melyik szerző mit olvas. A Források bejegyzésben tervezett könyvek közül az alábbiakat sikerült eddig elolvasnom, továbbá ezekkel bővült a lista:
Biagio Russo: Istenek rabszolgái
~ Hasonlóhoz volt szerencsém, kevés újat tudott mutatni. Mondhatni lerágott csont a Nephilim, Annunaki emberkitenyésztés rabszolgatartó, munkaerőpótló szándékkal.
Roberta Rich: A velencei bába
~ Sajnálatos módon kiszámítható, idealizált párkapcsolat bemutatásával a kor viszonyaihoz képest, és a nem zsidó erkölcsök elmarasztalása nálam mínusz pont.
Frank Schätzing: HangTalan
~ Mellényúltam, politikai krimibe gázoltam. Jaj nekem.
Itó Projekt:
~ Annyira érdekelt a könyv, hogy képes voltam megvenni a szokásos kölcsönzés helyett. Nem bántam meg, de nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Többre számítottam, főleg ami Mihie Miachot illeti.
Diana Gabaldon: Outlander – Az idegen
~ Kevesebb testiséggel több lett volna a mű. A női főszereplővel több gondom is akadt emberileg, egyszer olvasható.
Márai Sándor: Füves könyv
~ Magyar Coelho klón, csak regényes háttér nélkül…
Polcz Alaine: Macskaregény
~ Macskás vagyok, már csak ezért is elolvastam. “Néz, de nem lát téged.” Milyen igaz!
Pósa Ferenc: A betegség mint pótcselekvés
~ Ez is egy szempont, SF-hez jó adaléknak találtam.
Philip K. Dick: Ubik
~ Kíváncsi voltam rá, jól szórakoztam. Végső döntésem: köszönöm, de nem kérek mesterséges lefagyasztott létmeghosszabbítást félettel.
Dr. Csernus Imre: Ki nevel a végén?
~ Keményen megmondta, mint mindig.
Boyd Morrison: Bárka
~ Filmforgatókönyv papíron, abból is B kategóriás. Kiszámítható karakterek, ez a klisé fájt nekem.
Dan Simmons: Káli dala
~ SF mentes. Nyomasztó mű volt, megutáltatta velem Kalkuttát, viszont hatásosnak találtam a főszereplő gyerekének sorsát. 
Vicki Myron – Bret Witter: Dewey – A könyvtár macskája
~ Írtam már, hogy macskás vagyok…?
Polcz Alaine: Asszony a fronton
~ Nehéz belegondolnom, én hogy vészeltem volna azt át, amit ő leánykorában a háborúban…
William Gibson: Neurománc
~ Neuromanta, te fordítók csodája! Ha hamarább kerül a kezembe, mint a Shadowrun roleplay, sokkal jobban tudnám értékelni.
Vágó István: Vigyázat, csalók!
~ Vigyázat, tudományizmus!
John Elder Robison: Nézz a szemembe
~ Asperges szindrómás emberke megírta, ő hogyan látta és látja a világot. Némely dolgot én is így látok, pedig nem vagyok aspi.
Amy Kathleen Ryan: Ragyogás
~ Eddig az egyetlen YA könyv, ami tetszett. Jöhet a folytatás!
Lauren Oliver: Delírium
~ OMG. Szerelem túlmiszticizálva, túlpatologizálva.
Philipp Vandenberg: A Hetéra
~ Régen untam ennyire egy történelmi regényt…
Brian W. Aldiss: Szuperállam
~ Az első húsz oldal után közös megegyezéssel úgy döntöttünk, nem vagyunk egymáshoz valók.
Frederik Pohl: Túl a kék eseményhorizonton
~ Újabb eredménytelen olvasás-interjú.
Juliette Benzoni: Mérgezések kora
~ A női főszereplő legtöbbször sodródott, ami nálam negatívum. Ellenben a történet maga a kedvemre volt.
Sárközi Mátyás: Párban magányban
~ Szívesebben tanultam volna magyar szerzők emberibb oldaláról, mint politikai, nemzeti munkásságuk agyonfényezéséről. Egyik nagyunktól sem kell hasra esni, és pont ez benne a lényeg.
Charles T. Tart: A materializmus vége
~ SF ötletek a láthatáron!
Nudzsúd Ali: Nudzsúd vagyok, 10 éves elvált asszony
~ Kitöröltem a csipát a szememből: a nyugati norma csak nyugaton él.
Torey Hayden: Egy gyerek
~ Pont azt nem tudtam meg a könyvből, ami kiváltotta a gyerek tettét, és ami később Toreyhez vezette.
Jackie French: Hekja – Egy lány a vikingek fogságában
~ Fordulatos ifjúsági regény, mégsem vértelen.
William Styron: Sophie választ
~ Én is választottam. 50 oldal után elköszöntünk egymástól.
Liane Moriarty: Add vissza az életem!
~ Fejsérülés miatt 10 év kiesik egy nő életéből. Hogyan dolgozza fel az “időutazást”? Egész jól.
Szendi Gábor: A nő élete
~ Érdekesség, evolucionista nézetből. SF adaléknak sem utolsó.
Lark: A fehér felhő földjén
~ Új-Zélandi családregény, amiben két fiatal nő házassági hirdetés nyomán felkerekedik. Pirospont, hogy nem cukorral teletömött limonádé lett.

Visio

Mert filmeket nézni jó.
Pacific rim ~ Akcióorgia, és nem több. A fantasy rpg kalandmesterei bizonyára flegmán legyintenek a nyitó magyarázásnál, miszerint a szörnyek egy mélytengeri hasadékban nyílt térkapun érkeztek, további agyérgörcsöt okozó listát pedig inkább nem írok. Különb magyar novellaötleteket olvastam már hazánkban, ami inkább megfilmesítésre vágyna, mint ez a bénaság. Hiába, akinek van egy rendező cimbije valagnyi támogatóval, szinte bármilyen marhaságot leforgattathat.
The man of steel ~ Bolygót kizsigerelő faj bajt idéz a maga fejére és menekülne? Úgy kell nekik! Kalel népe egy fokkal sem különb az embernél 😛 Széljegyzet: udvarias vérvételkéréssel többre ment volna tábornok úr is, vagy ha más nem, szükség törvényt bont és ismerkedtek volna össze a brigád túlélő nőtagjaival… Ehelyett megmurdeltek. Grat.
After Earth ~ Ahogy a Hollywood Hírügynökségben is mondták: a félelmet nem választjuk, ellenben a bátorságot annál inkább. Utóirat: bolygófoglaló emberiség ellen a helyiek ursát tenyésztenek ki? Nagyon helyes. Én is lefújom a lakásban a hangyákat.
The host ~ regényben jobban tetszett, habár a szerelmi háromszög rémunalmas volt filmben és olvasva is. Extra: a könyvben úgy kellett kicsalogatni a lelket a testből, mint ahogy ujjal izgatják a csiklót a nőknél, tekintve hogy a lelken egy kis göböt kellett masszírozni ujjal.
Oblivion ~ Rengeteg jelenet és kigondolás ismerős volt más filmekből,mintha azokból operálták volna össze ezt az SF-frankensteint. A lehúzó kritikával szemben egész jól elvoltam vele.
Sound of my voice ~ Körözött bűnöző, aki szektakörrel fedi el magát, vagy van igazságmorzsa abban, amit magáról állít? nem derül ki. Írói ígéret elmaradásánál kivágjuk az ablakon a könyvet. Filmeknél mit lehet csinálni?
Samsara ~ Gyönyörűen forgatott jelenetek az élet minden tájáról, élethelyzetéről. Egy Balkán-kiadást is megnéznék szívesen.
Anna Karenina ~ Érdekes megoldás, ha az egész filmet egy zárt helyen forgatják le, és a díszleteket úgy variálják, ahogy egy színházban. Kár, hogy nem olvastam a könyvet, mielőtt megnéztem.
Másnaposok 3 ~ Az első résznél meg kellett volna állni.
Pi élete ~ Attól, mert egy értelmezési változat több reményt és szépséget sejtet, még nem biztos, hogy az az igazság.
The odd life of Timothy Green ~ Hm, ööö. Mese felnőtteknek.
Búcsú a hercegnőmtől ~ Láttam már jobb, és kevésbé vontatott kosztümös filmet is.
Seeking a friend for the end of the world ~ 🙂
Jack, the giant killer ~ Laikus vélemény: mindennek az oka a nőhiány volt óriáséknál.
Star Trek 2 ~ Khaaaaan! Very best 😉
Vasember 3 ~ Több nyitott kérdésem is maradt, ami kivételesen nem jó jel.
Beautiful creatures ~ Pf… Rég nem izgatnak azok a különcök, akik ráraknak egy lapáttal arra, kirekesszék őket. A halhatatlanok unalmasak.
Óz ~ Csalj, és elnyered méltó jutalmad. Morálisan vitatom ezt a tanulságot.
Revolution ~ Kivesz az áram a világból. Mihez kezdesz? Vajon Magyarországon is milíciák szerveződnének, vagy ősmagyar jurtás közösségek…?
Da Vinci démonai ~ Izmosodnia kell még ennek a sorozatnak. Szeretne 18+-os történelmi társaihoz felnőni, de a kosztümök többször a fantázia termékei, és nem a történésszel való konzultáció eredményei.
Észlelés ~ Könnyed, lehetne még rajta finomítani. ha lesz második évad, én ott leszek.
Under the dome ~ Folyamatban, várom, hova fut a történet. ha nagyon várom, akkor a könyvet is felütöm (Game of thrones-nál is ezt mondtam, és nem lett belőle semmi).
A nagy Gatsby ~ Aki képtelen elfogadni, hogy a múltat nem lehet nem megtörténtté tenni, és ilyet kérni a régi párunktól esélytelen, annak élete tragédiába és szélmalomharcba torkollik. A múltban élő, a jelen és a múlt eseményeiről tudomást nem vevő emberre felnézni a szememben nem dicső példamutatás, hanem az ostobaság magasztalása.
Byzantium ~ Szemfog helyett körmöt növesztenek, azaz vámpírok picit másképp.
Sybil ~ Az ötödik Sally című regény óta izgat a tudathasadás ezen fajtája, tragikus volt látnom, hogyan alakult ez az állapot ki a főszereplőnél.
Képek: pinterest, hdtelevizija