Meózni jó!

Beharangoztam, hogy július 7-én, szombaton háromtól este tízig az SFmag megrendezi a II. Fantasztikus Kéziratok Éjszakáját. Volt akik regényrészletüket, mások novellájukat küldték be, hallhasson felőle jót és rosszat. Így tettem magam is, el is mentem és csöppet sem bántam meg!

Évekkel ezelőtt Budapest annyit jelentett nekem, mint Középfölde tündéinek Mordor: mindenféle szerzetektől nyüzsgő, forró, levegőtlen hely, amit még jól  a hátam közepére is kívántam. Hozzáállásom azért szépen változott; ma már nem is tudom, hol és mért gyökerezett bennem akkora Budapest-ellenesség.  Mindezt úgy, azért a meleg triplán megdolgoztatott – azért triplán, mert egyrészt 40 fok felé kúszott a hőmérő higanyszála, másrészt az Építész Étteremben túl sokan voltunk egy szem ventilátorra, harmadrészt meg szombatra esett a melegfelvonulás is. Némely ismerősöm összezavarodott, most akkor mire is megyek…
Előzetes terep-, és menetrendfelméréssel, várostérképpel nagyon jól boldogultam és életem első netes szállásfoglalásán is átestem: sokat levont volna az élményből, ha az induló vonat miatt áll görcsbe a gyomrom. Biztos és közeli szállással magam mögött viszont kiélveztem a program nyújtotta lehetőségeket.
Jelen esetben ez a fülhegyezést, tapasztalatszerzést és az ismerkedést jelentette az étterem alagsori helyiségében.
Kifejezetten örültem annak, hogy testközelből, személyesen is megismerhettem az SFmag szerkesztőségének nem egy oszlopos tagját. Mégiscsak másabb az, mint virtuálisan olvasni írásaikat, munkásságukat.
Azt érdemes tudni rólam, nem vagyok az a másokra cuppanós alkat, még akkor sem, ha tudtam, lesznek jelen olyanok, akik internetes portálokról rémlenek (vagy ne adj isten arcot is tudtam hozzájuk kötni a Facebook révén). Időbe tellett, mire feloldódtam annyira, ne csak udvariasan mosolyogjak és magázódjak – mert esetemben ez ismeretleneknél, még ha velem egykorúnak is tűnnek, alap. Ez aztán észrevétlenül fordult át tegezésbe, nem mintha előtte nagy szemeket meresztettek volna rám az önözés miatt.

Lehettünk úgy negyvenen, pontos létszámellenőrzést nem tartottak. A kéziratsebészetre várókon kívül érdeklődők is akadtak – hol csoportban az Imagine részéről -, hol egyénileg, vagy párban. Kezdetben egy nagyon kedves, szerény lány mellett foglaltam helyet, akiről mint később kiderült, hogy nem puszta névtelen megfigyelő , hanem ő Gaura Ágnes: a tavalyi kéziratok éjszakájának egy olyan díjazott tagja, akinek azóta regénye kiadásra került Vámpírok múzsája címen. Itt vethettem pillantást testközelből egy Amazon Kindle e-könyv olvasóra is, aminek a kijelzője tényleg olyan, mintha papírt bámulna az ember, csak ez digitálisan éri el a hatást. A nagy szemmeresztés után az is kiderült, a rám váró zsűri egyik tagja, Szabó Sándor magyarázta nekem a kis eszköz alapjait.
Apropó, zsűri: a résztvevőket két csoportra osztották a hatékonyság érdekében, én a Kánai András-Szabó Sándor-Juhász Viktor-K. Varga Beáta kvartett színei elé kerülhettem. Közülük Kánai András nem egy humorsziporkával is dobott a hangulaton.

Ahogy másutt is írták, jót tett a bírálásnak, hogy négyen néha négyfélét véltek egy adott munkáról, így több eltérő véleményt is meg lehetett hallgatni. Érdemes volt a mások írásait érintő kritikákat is fülelni, mert abból általánosságban is sok hasznosat le lehetett szűrni. Arra mindenképpen ügyeltek, mindenki halljon dicséretet is, és ahogy kivettem a sorok közül, mindenkinél akadt olyasmi, amit ki lehetett pozitívumként emelni.
Én direkt egy olyan írásomat küldtem be, ami közel sem volt tökéletes. Mivel ez anno az Ulpius-ház erotikus novellapályázatára íródott, akadt benne sikamlós jelenet is. Újfent megerősítést kaptam (no meg tapasztaltam): harci és szexjelenetet írni a legnehezebb. Csínján kell velük bánni!

Esetemben a sok egyéb, személyre szóló lényeges meglátás közül (dramaturgia, címválasztás…) kiemelném, amit az írói nevem kapcsán hallottam: nem szerencsés az olyan szerzői név, amiről messziről lerí, álnév. Erősen elgondolkozom azon, vagy lecserélem a Nibelát a polgári nevemre, vagy kiegészítem rendes, kettős névre, ahol a Nibela mint vezetéknév funkcionál. Hm, nem tudom, végül hogy csinálom, de annyi bizonyos ez így nem maradhat.
A bírálások alatt számos limonádé elfogyott, hogy aztán nyolctól ki-ki elfogyaszthassa jól megérdemelt vacsoráját. Beles lévén én sem távoztam üres hassal.
Én kilenckor elköszöntem, kellően eltikkadtam és szerencsére kiderült, habár a VIII. kerületben jártam, a Nemzeti Múzeum környékén nem olyan vészes a közbiztonság.
Úgy gondolom, ha tehetem és megrendezik, jövőre is eljövök a reménybeli III. Fantasztikus Kéziratok Éjszakájára.

További beszámolók az eseményről az SFmag oldalán és K. Varga Beáta blogján is találhatók, nem beszélve a szervezők Facebook oldalán lelhető fotókról.