várakozás

Hamu alatt izzik a parázs, szokták volt mondani. Értem most ezt úgy, hogy amikor egy író nem publikál, csak simán ír, nevezheti magát írónak. Bízom benne, ez így van, és nem csak a kiadói nettó árbevétel szerzőre lebontott értéke számít vagy minősít valakit íróvá. Ezzel szoktam bíztatni magam, amikor elkap az irigységhullám, nézd már ki nyer pályázatot, utazik alkotói elvonulásra, ad interjút, kap hírverést legfrissebb könyve kapcsán. Olyan jó volna azt blöffölnöm, én ezeknek felette állok, de hazudnék. Az eszemmel tudom, hogy máshoz mérni magam öngól, energiapocsékolás, és felesleges, de időről-időre megtörténik. Aztán lecseng és akkor megkönnyebbülök.

2020 tavaszán elkészült az urban fantasy regényem, Holnapután kiskedden címmel. Pihent, egy év alatt átírtam, tesztolvasták, ismét átírtam és idén augusztusban kiadónál landolt. Vagy lesz belőle valami, vagy nem. Szeretném, ha igen, mert hangomat leltem benne, de a döntés nem rajtam áll. A beadást követő másfél hónapban pihentem, semmi írás (innét jött az annyira jó hogy az már rossz élménymagja), aztán a senkiföldje után itt a mindenkié. Mialatt várakozom a kiadó válaszára, dúskálok ötletekben, félbehagyott kedvtelés-projektekben.

A kedvtelés-projektekre mondott Borsos Dóri egy jó kifejezést: örömírás. Olyan történetek ezek, amiket abszolút nem kiadásra szánok, sőt, nagyon más szemének sem, csak magamnak. Olyan mondandókat feszeget, ami csak nekem bír többletjelentéssel, olyan stílusban, amitől egy szerkesztő fanyalogna. Ez egyszerre élvezet, gyakorlás, önjutalmazás, lelki munka. Biztosra veszem, másoknak is vannak ilyen dugdosott, mappák mappájának mappáiban dugdosott írásai.
Kiragadok a regényemből egy addig mellékszereplőként kezelt karaktert, továbbgondolom, főszereplővé teszem egy bő novella erejéig, hadd brilírozzon a személyisége, képességei, hadd lélegezzen az a világ úgy, ahogy egy regény feszesebb tempója miatt már nem férne bele.
Vagy zsánert váltok, emberszériákat létrehozó, annunakik által uralt Nefilim kel életre, ami legkevésbé sem bibliai, annál több benne a sumér kifejezés, a hightech környezet, a matriarchátus és a szex. Előkészület ez a későbbi novellaötleteim kibontására, és arra a két sci-fi regényötlet kidolgozására, ami jelenleg csak anyaggyűjtés és vázlat szintjén létezik, gyorsírás gyakorlásához vonalazott füzetben.

Olvastam is, goodreadsem mutatja, mennyit és mit. Hármat emelnék ki közülük, ami idén fontos dolgot adott nekem:

Edit Eva Eger: A döntés. nagyobb hatással volt rám, mint reméltem. A megközelítése, miszerint a börtön a tudatban létezik, és ugyan nem tudjuk megváltoztatni a velünk történteket, vagy amit velünk tettek, ám eldönthetjük, hogyan legyen most, mostantól. Ez nekem többéves ablakon kidobott pszichoterápiával felérő tételmondat volt.

Mazzucco: Az építésznő. Elvitt az 1600-as évek római festői, építészei, szobrászai világába, megmutatta, mi tette lehetővé, hogy alkossanak, naggyá váljanak. Hogy mennyi minden múlott (minden) a pártfogókon, mecénásokon. Mennyi üzletből elvállalt mű vált később művészettörténei remekké. Mit kockáztatott az, aki saját független alkotói útra vágyott (konkrétan akkor be sem futott, ismertté sem vált, kortársai lenézték, és rossz anyagi körülmények, kétkezi nem művészeti munka várt rá).

Pelevin: Élvezet elmerülni az általa kitalált világokba, amik akár igazak is lehetnének, annak mindent elvontságával és abszurditásával. Minden eddig olvasott művében volt valami elüzletiesedett sötét spiritualitás, amitől borsódzott a hátam, és közben vigyorogtam.

Egyik legjobb feltöltődési módom, amire pénzt is hajlandó vagyok kiadni, az a kirándulás. Mymapsen konkrét listát vezetek, hogy hová akarok az országban egyszer eljutni. Éves tervet is készítek, ami javarészt teljesíteni is szoktam. Turistamagazinosként további ötleteket is kapok onnét. Jártam Eresztvényen (többször), Vidróczky barlangjánál, apci Somlyón, markazi várnál (felemelő látvány és helyszín!), a Tarjánka-szurdokban vezetéssel. Faltam lepényt Szécsényben, elkerekeztem Jászfényszarura és a Naplás-tótól a rákoskeresztúri parkerdőbe.
Több is ez kedvtelésnél. Egyedül kirándulok, nem társakkal, fokossal, félelem és beszélgetés nélkül. Letisztulnak a gondolatok. Ami a városban van, ott is marad, jelentőségét veszíti. Nem számítanak a trendek, a divat, a világ történései, a magasztos ügyek, a munka, a család, az árstopok, a betegségek, az írásaim, a lelki nyomorúságaim. Olyankor elkap, hogy csak az számít ami akkor velem van. Egyszerű dolgok. Cselekvések, fizikailag, nem csak fejben megélve. Lehámlik rólam a túlbecsült intellektus.

Idén átköltözött a blogom wordpressre, változott a lakhelyem (Hatvanból a mogyoródi Szentjakap parkfaluba, sajátos a lakóközösség), kinti-benti macskából benti lett az utcai vegyesünk (alias Babér), váltottam munkahelyet és karrierutat is (milyen nagyképűen hangzik, karrierút, mikor nem is céltudatosan haladok és építkezem egy szakterületen). Elhatároztam, hogy törekednem kell jobban az önazonosságra az alkotásban is. Azaz arról írjak és olyan szereplőkkel, amit megéltem, amiben van tapasztalatom, akár azon az áron is, nem biztos hogy azzal más fog vagy akar tudni azonosulni. Meghaladni az “erről és így szoktak írni”-t. Kockázatos, de alig várom.
És ami kiemelendő még: felmerészkedtem discordra. Van bennem egy nehezen megmagyarázható averzió az online hangalapú kommunikáció iránt, pl. podcast, voicecall/meeting. A fórum alapú kommunikációt igencsak kedvelem, főleg most, hogy egyre inkább herótom van a fésztől. És milyen jól tettem, hogy beléptem a discord világába. Mert ott lüktet a The Black Aether. És bármennyire távol áll tőlem Lovecraft munkássága ahhoz, hogy világaiban játszódó rettenetet alkossak, a TBA weird irodalomban tapasztalható összefogása, kezdeményezőkészsége és kitartása számomra példaértékű és nagy tiszteletet érdemelt ki. Ha nyertem volna az eurojackpoton, lehet megkeresem a Kultista Nagymestert és elátkozom pénzzel. Baromi lelkesítő, amit és ahogy csinálnak, minden többi hazai zsáner köré szerveződő közösség példát vehetne róluk. Sok melójuk van benne, megvívott csatákkal és nehézségekkel, és mégis működnek!

Népszerű téma a változásokat hangsúlyozni, azonban vannak megállapodások is. Megállapodtam például felfogásban. Középkorú vagyok, nincs mit szépíteni. Olyan ruganyos és feszes testem sosem lesz, mint huszonévesen. Olyan zűrzavaros, rosszfej, elviselhetetlen modorú énem sem lesz, ami élvezhetetlenné tette az egyetemista éveket. Amit más az akkori közösségi élete miatt nosztalgiával emleget, az nálam kiábrándító. Beláttam, hogy nem jelen lenni, csak a saját elmém elefántcsonttornyában létezni, falni a könyveket vég nélkül a boldogtalanság melegágya. Büszke másság-tudattal, elkülönüléssel bebetonozódni egy abnomális állapotba, és úgy előadni, milyen különleges, egyedi, sanyarú sorsom volt meg nettó önsorsrontás. Jó, hogy elmúlt, nem sírom vissza. A nyomorturné csak akkor érdekes, ha már túl vagy a nehezén és változtattál.
Lesznek dolgok, amik már nem fognak bennem változni. Elvek, amiket fontosnak tartok és valóságomat alkotják, és akkor is velem maradnak, ha idővel kirekesztőnek, elavultnak fognak számítani.

Veszteségként tartom számon azokat az írótársaimat, akik ma már nincsenek közöttünk, vagy felhagytak az alkotással. Üdvözlöm azokat, akik most vágnak bele, vagy kihagyás után újra nyeregbe szálltak.

A blogom 2011-ben indult, és akkoriban nagyobb volt bennem a közléskényszer online felületen. Nem meglepő annál, aki sokáig alkotott elszigetelten annak minden előnyével és hátrányával. A hőbörgő fiatal felnőtt lendület csökkent, és nem azért, mert elvették a kedvem, vagy falakba ütköztem, hanem talán (de csak talán) bölcsebben választok ügyet, témát. A hozzáállásom is mértékletesebbé vált, ami annyit tesz, hogy azt a plusz energiát, amit régen írós vitákba és kommentelésbe feccöltem, azt inkább világépítésre, alkotásra forgatom. Többnyire. Mert meghazudtolni magam nem fogom 😀

Ma már kevésbé veszem magam komolyan, mint régen, ez előnyömre vált, ahogy az is, ha írótársak közé mozdulok ki. Mindig rájövök, hogy egy: nem harapnak, kettő: kurvára nem vagyok annyira egyedi és különleges mint képzeltem, három: nézőpontjaik által gyarapszom.

Kívánok önfeledt új évet mindenkinek!