Mi inspirál? – tette fel egyik látogatóm a kérdést. Ugyan tavaly hangulatokról blogoltam egy szösszenetet, tulajdonképpen sehol nem bukkant fel egyetlen olvasmány címe vagy írója sem, akin keresztülrágtam volna magam. Vagyis inkább a művén, mert nem születtem holt írók esetén gilisztának. Már pedig egy magára valamit adó író általában olvas is, így vagyok ezzel én is. No de mégis, kiket, miket?
Életem legelső regénye, amit nem kötelező jelleggel vettem a kezembe a Tom Sawyer kalandjai volt. Nem lehetettem több tíznél. Azért is emlékszem erre, mert pont az a fiú adta kölcsön kiolvasni, akiért hosszú hónapok óta epedtem. Mire nem képes a gyerekszerelem! A fiú és köztem ugyan nem lett semmi, de az a fajta vonzalom, amit iránta tápláltam, átalakult és a könyvek felé fordított. Az illető nem is sejti, miatta szerettem meg az olvasást.
A kezdeti ifjúsági irodalmak után tisztán emlékszem, jóval nehezebb művek is a kezembe kerültek a sci-fi birodalmából: Asimov, Gyertyán Ervin -A kiberneroszok tündöklése és bukása, stb. Honnét keverednek ilyen művek egy gyereklány kezébe? A nagymama szomszédjának polcáról. Nem is sejteni, egy kis KISZ, Lányok Könyve, Marx és Engels mellett milyen archív irományok bújnak meg! Eme fantasztikus könyvek mondandójának töredékét se értettem meg, de annyit elértek, 14 éves koromra belelökjenek az UFO-k iránti érdeklődésbe. Kíváncsiságom az UFO-kultusz és vele Dänicken, az X-akták iránt fokozatosan megcsappant, a szépirodalom vette ár az uralmat.
Mindeközben szorgalmasan alkottam a különféle verseket. Úgy, hogy költészettel csak tankönyvben találkoztam.
Bárhová vetett az élet, aktív könyvtárba járóvá tett. A középiskolai kollégiumban is működött egy, és hetekig szemeztem Tolkien Gyűrűk urájával. A halogatás oka a mű terjedelme, a három kötet volt. Végül győzött a falra kifüggesztett ajánlott olvasmányok listája, amin kitartóan szerepelt. Kikölcsönöztem hát és ez volt első találkozásom a fantasyval. Akár hiszik, akár nem, elsőre nem értettem, mik szerepelnek a könyvben. Azaz mik azok a tündék, törpök, orkok. Az idegen fajok szerepeltetése egy műben ami nem sci-fi számomra felfoghatatlan és majdnem követhetetlen volt. Alaposan próbára tette a képzelőerőmet.
Viaskodásom győzelemmel zárult. Mit győzelemmel! Szőröstül-bőröstül felfaltam. Olyan löketet kaptam, ami végigzavart a Dragonlance világán Tracy Hickmannel és Margaret Weisszel, végighajtott Salvatore Sötételf-trilógiáján és erőltetett folytatásain. És ez csak a felszín. Számtalan olyan fantasy és kalandregény ment át a kezemen, aminek sem címére sem írójára nem emlékszem, de ha elém tennék, egyből tudnám, olvastam vagy sem. A DND tehet arról, egy időben drow fanfic történeteket írtam magamnak spirálfüzetbe, általa ismerkedtem meg a szerepjátékkal is.
A szerepjáték felbukkanása vitt el a M.A.G.U.S.-hoz, avagy a Kalandozók Krónikájához. Univerzumából csak kevés könyvet olvastam, azt is az Alapkönyv átnyálazása után ütöttem fel, Ynev később sem tett olvasójává. Belebotlottam a Vampire the Masquerade-be, a regényei ennek a világnak se szippantottak be, engem nem nyert meg se a romantikus se a horrorisztikus vámpírizmus. Kóstolót vettem a LOTR szerepjátékból is, ami inkább free RPG szintjén dívott 1-2 évig kolis szobatársnőmmel folytatott, füzetbe írogatott játék formájában.
Ennek az időszaknak a terméke egy Tinin földjén című, írógéppel alkotott kezdeti szárnypróbálgatás is, amit még egy kedves lányismerősömnek is odaadtam olvasópróbára. Évekkel később került csak kezembe a mű, amit idősebb fejjel igencsak másképp láttam, kitöröltem szememből az akkori önmagamról alkotott illúziót. Egy pozitív hozadéka viszont volt: ha közvetve is, de abból a talajból hajtott ki 2009-es Lamast öröksége című regényem. Ha akkor nem veszem a fejembe, tudok én annál jobbat is, talán sose írom meg.
Visszakanyarodom, hiszen 2009-ig történt egy s más. A gimiből egyetem lett, ahol mind az egyetemi, mind a városi könyvtár olvasnivalók végtelen tárházát jelentette. Míg más egyetemista ekkor ereszti el magát, köt ismeretségeket és méri fel a bulizásra, kocsmázásra alkalmas helyeket, én átminősültem könyvmollyá. Túl a szakkönyveken, mik tanulmányaim miatt kellettek, került elém művészet, kultúra, különféle képes albumok, tobzódtam a szépirodalmi-fantasy-fantasztikus alkotások között. Írni ugyan kevesebbet írtam – véget ért a keserédes kamaszkor fájdalmas verseinek írásvágya -, elvétve pár novella került ki a kezem alól. Szép lassan a fantasztikus irodalmak mennyisége csökkent, és inkább történelmi, életrajzi, szépirodalmi – és esetenként romantikus – műveket forgattam. Általuk bővült szókincsem, ismertem meg érdekes nő-, és férfialakokat, frissítően hatott ezeknek az írásoknak a légköre.
Nem is sikerült visszatérnem utánuk tinikorom fantasy könyveihez. A DND könyvek gyermeteggé váltak a szememben, és bár csatlakoztam az internetes fórumok keretei között játszó szerepjátékosokhoz, mind inkább háttérbe szorult a MAGUS is. Ennek ellenére amatőr íróként ekkor született meg a Lamast öröksége, meg a többi olyan regény, ami jelenleg csak digitális file formájában érhető el gépemen és csak ízelítőként lehetett olvasni a blogomon létükről. Alkotóként egyáltalán nem volt sem kedvem sem türelmem fantasy irodalmat olvasni. Igényszintem is változott, többé nem elégített ki a pusztán akcióközpontú, mindenféle isteneket és fajokat felvonultató, jellemfejlődés nélküli, leölni való szörnyekkel teletűzdelt, súlytalan történés. A számomra túlzottan irreális kalandoknak leáldozott, helyette az életszagú, szúrós-drámai történetek lettek a favoritok. Nem hiába kedveltem meg George R.R. Martinfelkapott művét a Tűz és Jég dalát, de emellett egyéb bestsellerek is elgondolkoztattak. Ilyen volt Frank Schatzing ökothrillere, a Raj.
Olvasmányaimban manapság szavakra, kifejezésekre, különféle hangulat és jellemábrázolásokra, eseménygördítésre vadászom. Szeretem a konfliktusokat, ami még engem is gondolkodóba ejt, amivel én is tudok azonosulni. Ez ritkábban esik meg, mint az ember hinné… Ezért járok úgy, habár bizonyos szerzők műveit nagyra tartják, mi több, alapműként emlegetik, én mégsem tudok osztozni nagyszerűségük hangoztatásában, mert nem sikerült megfogniuk. Hiába, nem vagyok rajongó alkat, a józanész megőrzését és az egészséges kételkedést, kritikát többre tartom. Ha tetszik is egy adott író adott műve, az nálam nem jelenti azt, onnantól kezdve minden műve előtt leborulok és keresem benne a remeket. Hiába tartom kedvencemnek a Szilmarilokat, nem vagyok részrehajló: hibái ellenére is szeretem. Az elfogultság ronthat az értékítéleten, ez a filmvilágra is igaz.
Mért hoztam be a filmeket is? Ha tehetem, a mozikban futó, aktuális fantasy, sci-fi kínálatot figyelemmel követem és akár otthon, akár moziban meg is tekintem. Vizuális típusként fogékony vagyok a látványra, nem egy ötlet a nézőtéren szökkent bennem szárba.
Másfél éves kihagyás után – szépen fogalmazva alkotói szabadságra mentem, gyakorlatilag belefásultam/fáradtam az írásba és hagytam kicsit a fenébe -, végre megoldottam, annak ellenére, kis településen lakom, hozzájussak új és kevésbé új könyvekhez. Hacsak az adott mű nem áll távol tőlem, próbálok képben lenni. Így estem túl Scott Végjátékán, Collins Éhezők viadalán és még közel sincs vége. Még mindig igaz, gyakrabban kerül elém történelmi (Mártírok) illetve ismeretterjesztő (Testbeszéd) könyv, mint fantasy, vagy sci-fi.
Száz szónak is egy a vége, tág az a terület, amin mozogva ihletet merítek. Jöhet akár a tudomány világából, vagy egy életrajzi drámából; esetleg látványos sci-fi/fantasy filmből, elgondolkoztató társadalmi/szociális helyzetből, alternatív történelem-értelmezésből. Még akár aktuális szerepjátékosi minőségemből is hull pár morzsa az ölembe. Egy a lényeg: amíg van miről írni, addig meg is teszem.
száz szónak is 