Kultúrház 5.

Nagyban írom a következő regényt. Minden otthon töltött idő – legyen szó házimunkáról, filmnézésről, főzésről – a háttérbe szorul. Gyakran azért rendelek másnapra ebédet, hogy ne kelljen az estémből semennyi időt se az elkészítésére vesztegetnem. Pedig a gyomrom a megmondhatója, szeretek főzni és a végeredmény is finom. Kikapcsolódásként kirándulok – a testem felpezseg, az elmém pihen és boldogan csapong -, idén nevezéses utakat is teljesítek. Minden egyes kaptató végén ott a sikerélmény, hogy a) bírom a tempót b) jó elérni a kilátáshoz. Emellett a “szellemi táplálék” is fontos, ne gárgyuljak bele nagyon a saját világomba.

Programról

Szecesszió, Art Deco, Népművészet: kiállításon jártam a Hagyományok Házában. ismert és kevésbé ismert női alkotóművészek életébe és munkásságába nyertem betekintést. A nyitás előtt egy reggeliző helyen életemben először megkóstoltam a Benedikt-tojást, és azonnal kedvenccé vált.

Cikkről

Rovarfehérje gyártás hazánkban

Új életforma és emberi emésztőrendszer

Az üvegben az idő is másképp telik

Új mágnesesség és számítástechnikai forradalom

Lehet a Napnak öntudata?

Objektív valóság helyett irányított hallucinációban élünk

Könyvről

Feldmár: A rettenes, a csodálatos. …sejtem, a szakma miért néz rá ferde szemmel. Kijelentette, hogy a pszichoterápia és a pszichológia mint olyan nem orvostudomány, nincs elmélete, ellenben sémákkal dolgozik, ami öreg hiba, mert akkor eleve fel próbál a terapeuta készülni arra, amire nem lehet és skatulyáz csuklóból. És ha azon igyekszik, kire milyen séma húzható, elmúlik a pillanat, és jelenlét helyett mintára húzás zajlik.

Olyslaegers: A vadasszony. Ha azért veszed kezedbe a könyvet, mert felkeltette érdeklődésedet a vadasszony, elárulom ő a második és rövidebb fejezetben következik, és akkor is csak a vadember szemszögéből.

Iczkovits: A ​mészáros lánya. És amikor jön a finálé, és a csavar, egy olyan mesteri mozdulattal végez kóser vágást a szerző a saját regényén, amit miskárolásnak is felfoghatnék, mert az is.

Tiago-Stanković: A Nílus színe: a kiszmet regénye. A borítón egy színes szarvasbogár szerepel, nem ganajtúró. Erről nem tudom, hogy tévedés vagy szándékos.

Brammer: Minden, amit megbántam. Ha elhangzik az a szó, hogy dúla, kivétel nélkül mindenkinek a szülésnél asszisztáló személy jut eszébe.
Pedig léteznek halált kísérő dúlák is, a hospice tele van velük. A könyv főszereplője is ezzel keresi a kenyerét. 

Gerlóczy: A csemegepultos naplója. Egy író beáll iksz időre csemegepultosnak a piacon. Ez így leírva nem nagy valami, de megvalósítva zamata lesz mindennek.

Sorozatról

For all mankind: a második évadot félbehagytam az összeégő orosznál, mert megrázott. Hasonlót a The walking deaddel csináltam, amikor előkerült Lucy. Még semmire se használták, csak fenyegettek vele, azonban jöttek a hírek hogy el fog gurulni a gyógyszer, és úgy döntöttem, én itt befejezem. Nem élvezem, sőt taszít a felesleges emberi szenvedés. Viszont az alternatív űrversenyt érdemes volt folytatnom, gyakorlatilag pár hét leforgása alatt ledaráltam az egészet.

What we do in the shadow: roppant kínos poénok, kifulladt már ez a sztori, még úgy is, hogy Guillermo végre eléri, vámpír legyen.

Constellation: plusz pont, hogy nem angolszász a főszereplő és egy ritkább nyelv is szerephez jut. Idő, míg kiderül, az életben maradt Jo most melyik valóságból származik. A sorozat bújtatott üzenete – az űr veszélyes, aki oda kimerészkedik, más emberként tér vissza – mintha azt sugallná, nem éri meg kimenni az űrbe, túl nagy a pszichés rizikó.

A sógun: a történelmi Japánról mit sem tudok. Az eredeti feldolgozást nem ismerem, így egészen másfajta élmény volt bekapcsolódnom a történetbe, mint annak, aki keni-vágja a hagyományokat, szokásokat, mentalitást.

Upload: harmadik évad, akár limonádé is lehetne a benne szereplők alakítása, ám amilyen bizarr mi lenne hákat bedob néha világépítő adalékként – közösségi együttlakás, többféle tejterméket előállító, csak tőgyből álló tehénre épülő tehenészet -, az minden kockát megér.

Resident alien: amilyen frappáns volt az első-második évad, ez most már kezd kifulladni. A technikailag fejlett viszont mellé idióta idegen kezd elcsépelté válni.

Filmről

The woman king. Meglepve olvastam, ez nem egy kitalált törzs kitalált női elit hadteste, hanem létező történelmi háttérrel rendelkezik. Amit nem tudtam, pedig így van, hogy anno feketék feketéket adtak el fehéreknek rabszolgának és hogy azon jó sokat kerestek.

Poor things: friss élmény, és értettem is, miért tartják páran feministának, azonban az ember- és állatkísérletek, amiket megmutat, gyomorforgató. A fejlődés etika nélkül számomra elfogadhatatlan.

Dune 2: moziban bontakozik ki igazán a látvány és a hangzás. A könyvtől több helyen is eltérnek, főleg az idővonal tekintetében. Aki erre háklis, kösse fel a gatyát.

Kultúrház 4.

Micropia via Atlas Obscura

Cikkről

Kondor Vilmos őrzi a kilétét, magánéletét.

“elsősorban amiatt őrzi az inkognitóját, mert nem szereti a szerzői és a személyi kultuszt ‒ amely össze is csúszhat akár –, illetve szeretné megőrizni a privát szféráját és a magánéletét. “

Archeológusok ismeretlen pogány kultusz nyomaira bukkantak

Asztronómusok és a Nagy Gyűrű

Micropia, a mikroszkópikus élőlények múzeuma

Nők és szoftpornó: a végén számos érdekes linkkel

Könyvről

Otsuka: Buddha a padláson. Elképesztő, hogy semmit nem tudtam a japán nők USA-ba küldéséről feleségnek, az amerikai beilleszkedésükről, vagy annak hiányáról, hát még a későbbi, háborús helyzet miatti országon belüli kitelepítésükről.

Pelevin: A Legyőzhetetlen Nap. Ahogy Pelevin keveri az abszurdot történelemben gyökerező mítoszokkal, az számomra zseniális. Már más munkáiban is megfigyeltem, hogy előszeretettel tesz így, és pontosan ezek miatt keresem a könyveit.

Szendi: Van ilyen. A nyelvezet szlenges. Sok belőle érezhetően amortizálja az olvasó szókincsét. A a regény vége felé bontakozik ki, a fiúk felnőttként mért ilyen elfuseráltak, keservesek, céltalanok.

Filmről

Saltburn: a kádas jelenetet könnyszerrel végig bírtam nézni. A csavar pedig igazán romlott. A szegénység sosem nemesít.

Wildrose: lehet valaki country énekes Írországban? Hogy ne lehetne. Külön tetszett, hogy pár kilátogat a country hazájába a főszereplő, nem vesz amcsi fordulatot a sztori.

Wonka: A Chalamet-féle alakítással. Sok ének, sok színes jelenet, Warner-mese.

Córki dancingu (The lure): a lengyel sellőkkel nem érdemes baszakodni. Akkor sem, ha van szívük, és azért néha a saját életüket is kockára teszik.

Indiana Jones és a sors tárcsája: megfáradt a nagy kalandor, szép lassan bevezetik női utódját.

Sorozatról

Carol & the end of the world: pár hónap és a bolygóba csapódik egy másik hold. Vajon mit kezd ezzel az alaphelyzettel az emberiség? Hát a mának él! Kivéve Carolt, aki inkább elmegy dolgozni az Elterelésbe ,minthogy kutyafuttában önmegvalósítson. Vannak benne szerethető momentumok, de alapvetően vontatott rajzfilmsorozat, felnőtteknek.

Reservation dogs: oklahomai indián fiatalok rezervátumi élete a törzsi zsaruval, az indián kórházzal, és a modern időkben tartott ősi hagyományokkal. Az első két évad nagyon szerethető, vicces, és komoly jelenetektől sem mentes. Akár le is zárhatták volna annyival. A harmadik évadon érezni, hogy az csak részről részre egymás mellé fűzött gyöngyök, és csak lazán függenek össze.

Zenéről

Monsieur Doumani: ciprusi folk zene

Anno 2023

Általában három dologra nem sajnálom az időmet: a természetjárásra, az olvasásra, és a történetírásra. A kirándulásért való rajongásom annyira jellegzetes, hogyha elutazom valahová, rögtön rákeresek: ugye van a közelben jelzett túraútvonal vagy tanösvény? Ami helyszín a lakóhelyemtől egy-másfél órán belül megközelíthető a Bulbommal (aka Nissan Micra), oda elmegyek.
Idén 31 természeti helyszínre jutottam el. Zömében egyedül kirándulok – szándékosan nem nevezem túrázásnak, mert nem időhöz és nem táv teljesítéséhez kötött tevékenység -, társam csupán a farkaslyuki “Jó szerencsét!” felirattal büszkélkedő díszfokosom. Számomra a természetben barangolás egyszerre kikapcsolódás és megérkezés magamhoz. Hátrahagyom a munkám, az embereket, a fejemben kavargó hétköznapokat és jelen vagyok. Eleinte záporoznak az aktuális történeteimmel kapcsolatos képek, kombinálok fejben egy érdekes jelenetet, vajon melyik működik jobban, néha egészen jó ötleteket rakok össze, aztán fokozatosan ez is elkopik. Onnantól teszem egyik lépést a másik után, néha megállok pihenni, még többet fotózni és elégedetten szemlélődöm.

az ominózus fokossal

Eseménydús, izgalmas évet hagytam magam mögött.

-> Megjelent Vétett út című regényem. Ennek köszönhetően dedikáltam a 28. nemzetközi könyvfesztiválon, könyvbemutatón vettem részt az őszi Margó fesztiválon, és élőben faggatott Domány Kati a regényem világáról.

-> Beválogatták Késésveszély című novellámat a GABO 2023. évi fantasztikus antológiájába.

-> “Hetedhét fantasy” címmel négyesben kiveséztük a folklór elemeket a magyar fantasy irodalomban.

A tőlem megszokott stílusú bejegyzéseket alkottam:

Elindult a Kultúrház (123), benne olyan programokról, amiken részt vettem (pl. Pozsonyi Piknik, Erőművek éjszakája, kiállítások a Vigadóban), érdekes cikkekről (pl. a Pando, és Neumann120), olvasmányokról (idei nagy felfedezésem Gráczer történelmi krimije), filmekről (Siló, Scavengers reign, Lessons on chemistry sorozatok nálam taroltak), és világzenékről, amik megragadtak.

Évről-évre többet kapok mind magamtól, mind másoktól. Jó volna többet találkoznom személyesen a hozzám hasonló író-alkotó emberekkel, és továbbra is hálás vagyok azért, hogy módom nyílik alkotni. Annak a jele, hogy megtehetem: se egészségem nem akadályoz, se a megélhetésem nem vet gátat. Még él bennem a kíváncsiság, még van bennem történet.

Ami ennél is becsesebb, hogy akad, aki olvassa a műveimet. Ritka madár, aki ma pénzt ad ki könyvre. Az olyat meg kell becsülni. És aki ezen felül veszi a fáradtságot és ismeretlenül rám is ír, hogy jelezze, mennyire tetszett neki valamim, amit évekkel ezelőtt írtam, ott le a kalappal.

Köszönöm, és haladok tovább.

Kultúrház 3.

Programokról

Vigadó, Sosemvolt Budapest: vitrinekben, maketteken, és látványterveken elevenedett fel Budapest azon arca, ami sosem válhatott valósággá. Pl. Kismarty Lechner zikkuratjai az Astorián, Szabó Nekropolisza a Fiumei úti sírkertben, és Hoeptner – Rimanóczy gellérthegyi luxusszállodája (ez utóbbi kettő indokolatlanul megmozgatta a fantáziámat). Részint azért, mert némely koncepció nem illett a város képébe, részint mert berobbant a második világháború és derékba törte a megvalósítást. Tálos díszes népies motívumai mesébe illően tobzódtak.

Vigadó, Generációk: kicsit vegyesre sikeredett. Mert akadt köztük vallásos családok csoportképe, fogyatékkal élők portréja és a Csahó lábánál élő arlói cigányokról, visszapillantó tükrökből ellőtt, lesifotók hangulatát idéző képek is.

A panoráma terasz felé menet átfutottam a Pesti Vigadó Idővonalát, illetve kitérőt tettem Bánffy Miklós és Kós Károly világába is.

Verzió filmfesztivál.

Már tavaly is online csatlakoztam be, idén ugyanígy tettem. Végül két filmet láttam.

Budapest siló: A film főszereplője több mint 30 éve Budapest legnagyobb, még ma is működő gabonasilójában dolgozik. Lakhelye egy konténerházban van, és napi szinten ereszkedik le a tíz emelet mély silókba, hogy kitisztítsa őket. Ez ránézésre is veszélyes munka, és nem csak a folyamatos gabonapornak való kitettség miatt. Szürreális környezet, ami körül a főváros valószerűtlen.

Egy halk és szelíd hang: Mati lelkész a Mount Sinai Hospitalban New Yorkban. Kifejezeten a palliatív ellátásban nyújt lelkigondozást, de babáját szülés során elveszítő párnak is nyújt vigaszt. Küzd a kiégés ellen, konfrontálódik a felettesével, aki maga is gyötrődik, és igyekszik átvészelni a betegeivel való munka megterhelő mivoltát. Elképzelni sem tudom, hogyan lehet ezt a munkát egy életen át végezni. Mondjuk Mati is szakít vele egy idő után.

Cikkekről

Film lehet Marha Wells Gyilokbotjáról

Másképp olvasunk nyomtatott szöveget mint digitálist

A postaládákba egyre kevesebb nyomtatott újság érkezik

Szociális szorongás és a bélflóra kapcsolatban állhatnak

Ezek lennének a jövő szakmái?

Neumann 120!

Olvasmányokról

Bővebb véleményem az egyes könyveknél a linkekre kattintva olvasható.

Björnsdóttir – Tüzek: Akárhány évesen felrúghatja az állóvizet egy intenzív, mindent felforgató szerelem, gyökerestül hívhatja elő az ember azon oldalát, amit eltemetett magában vagy sosem ismert igazán. A végével nem vagyok kibékülve, mert kényelmes.

Xiran – Vasözvegy: ezt a könyvet nice to have módra kértem a könyvtártól. És bővítették vele az állományt, így kikölcsönözhettem. Amiben ez a könyv jó volt: A főszereplő ádáz viselkedése, fasza kis beszólásai és reflektálásai, a kitartása példamutató. Az is, hogy a legszorongatottabb helyzetben sem veszíti el az emberséget, igaz később kiderül ezzel felületet adott támadásra. Amiben kevésbé: Erőszakkal korlátozták YA keretek közé, mikor visít róla, hogy felnőttebb korosztálynak való, ott bontakozna ki igazán. Tetten érhető ez a véres jelenetekben, és hogy gyakorlatilag fátylat dobtak az erotikára.

Ravn – Alkalmazottak: Sci-finek sci-fi, de nem a hagyományos értelemben. Az interjúztatós forma sok részletet sajnos képtelen megmutatni, így sok minden a homályban marad. A szereplők egyforma hangon nyilatkoznak, talán így akarták érzékeltetni, mindegy ki android, ki ember, kommunikációban mind megkülönböztethetetlenek.

Gráczer – Az Úr szukái: Lassan kialakul egy új szereplő, a Mátyás-korabeli nyomozó-hóhér Marcus alakja 😀 Történelmi barangolásnak sem utolsó, habár azt szem előtt kell tartani, a szerzői képzelet kitölti azt az űrt, amire a feljegyzések és források nem adnak választ. Aki gyakran jár a Margit-szigeten annak külön érdekes adalék lehet, milyen szerzetesrendek épületek álltak rajta és azon rendek milyen viszonyt ápoltak egymással.

Bomann – Kék: Nem pontozom a regényt, mert a nagy része ötpontosan vitt magával, aztán a csúcsjelenetnek szánt szembesítéssel az értékelésem rögtön kettőre zuhant. Az Agathe-t sokkal jobbnak találtam.

Filmekről

The marsh king’s daughter: először könyvben olvastam, és nem éreztem úgy, hiányozna ide egy film. Írásban jobban is működött, és másképp jött át, mit is keresett anya, apa és lányuk a mocsárvilágban. Azt viszont az események hátterétől függetlenül remeknek találom, ha egy gyerek otthonosan mozog a természetben, kellően talpraesett és praktikus dolgokra is képes. Elvégre a gyerekkor feladata nem az volna, hogy másfajta léptékben de felkészítsen a felnőttkorra?

If you were the last: férfi és nő asztronauta egy közös misszión az űrben. Mindketten házasok a Földön, de ez csak egy darabig akadályozza meg őket abban, hogy egymáshoz sodródjanak. A lényeg azonban a Földre visszatérve kezdődik. A közösen átélt események összekötnek, és akik nem voltak annak részesei, azokkal lazul a kapcsolat.

Fingernails: Jessie Buckley elég gyakran szerepel elvont filmekben. Ez is ilyen. Körömből elvégezhető tesztből kimutatható, azzal vagy-e akit szeretsz, és aki szeret téged. És mi történik, ha 50%-os eredményt kapsz? Akkor vagy te, vagy a másik nem szerelmes.

Pain hustlers: a Purdue Oxicontin botránya csak az egyik, ami felforgatta az USA gyógyszeriparát. Ez a film egy fentanil alapú fájdalomcsillapítót gyártó cég feltörekvését, virágzását majd megérdemelt, gyalázatos bukását mutatja be egy elszánt orvoslátogatón keresztül. Az itt Zannának nevezett cég az Insyst szimbolizálja. A Purdue-vel ellentétben az Insys alapító-tulajdonosát tettéért elítélték.

Old: a misztikus kezdéshez és történetépítéshez képest egy végtelenül kényszeredett csavart kaptam a végére.

True spirit: bár a címszereplő az egyik sajtótájékoztatón elmondja, ő csak egy átlagos lány aki hitt az álmában, azonban átlagos lányok nem rendelkeznek olyan ambícióval és körülményekkel, amilyennel ő elérte, hogy körbehajózza 16 évesen a Földet.

Triangle of sadness: egyetlen félresikerült luxus yachtút is elég ahhoz, hogy a vendég-személyzet rangsor felboruljon.

Sorozatokról

Loki 2 évad: ugyan még két epizód hiányzik, hogy az évad végére érjek, eddig az a véleményem, az első évad jobb volt. Sok logikátlanság maradt benne. (Széljegyzet: az amcsi szuperhősök a modern kor mesterségesen létrehozott néprajzi alakjai.)

V gen: ugyanolyan vicces, gusztustalan és abszurd, mint a Boys, szóval aki azt kedvelte, ebben sem fog csalódni.

Zenéről

Hrdza: kelet-európai folk zenét játszó szlovák együttes.

Maria Mazzotta: dél olasz hangok tagadhatatlan balkán behatással.

Végül indonéz világzenei hangzás a Riau Rythmtől.

Kultúrház 2.

Programokról

Erőművek éjszakája: ellátogattam a szadai kompresszor állomásra ahol gázt szállítanak csövekben. Mint kiderült illúzió az oroszmentes gáz, használnak csőgörényt, és online is nyomon követhető, mikor merre áramlik a gáz.

Worldpress Photo kiállítás 2023: jártam a magyar Nemzeti Múzeumban, ahol emberek és erdők sorsára nyerhettem rövid, biztonságos távolságról bepillantást. Ez a távolság az, ami bizony hátrány is tud lenni: ha fejemre nő a saját zsennyegésem, hajlamos vagyok elfelejteni, milyen kivételezett helyzetben és körülmények között élek. A saját magam által generált hülyeségben való tapicskolás helyett jobban teszem, ha elmegyek kirándulni, vagy más hasznos tevékenységgel foglalom el magam.

WAMP volt a Népművészeti múzeumban. A várthoz képest meglehetősen kevés kiállító állított standot, de legalább bejárhattam az épület parkosított tetejét (először jártam itt a megépülése óta), és az 56-os emlékművet (nem ragadtam bele).

Cikkekről

Bolygónk legnagyobb organizmusa, a Pando

Híd, folyó nélkül (és mellesleg innen a neve annak a garabonciásnak is, aki ugyan nem szerepel a Vétett útban, de csak vele jön ki a tíz fő)

Olcsó húsnak híg a leve? MI-vel írt regényözön.

Olvasmányokról

Bővebb véleményem az egyes könyveknél a linkekre kattintva olvasható.

Yoko – Tokió utolsó gyermekei: A japánok szorongása ölt testet a könyvben: mi lesz, ha nem születnek gyerekek, vagy ha születnek, de azok súrolják az életképtelenség határát és nem marad más csak egy meddő, elöregedett nemzet. 

Gráczer – A háromfa hölgye: Kifejezetten élvezetes, korabeli nyomozást tartalmazó történelmi regény. Pluszt ad hozzá, hogy mindez egy hóhér szemszögéből zajlik, és őrajta keresztül mutatja be a még meg nem koronázott Mátyás korát.

Dupont-Monod – Egy közülünk: Egy sérült testvér születése megváltoztatja a családot: az egyes tagjait, de a köztük lévő dinamikát is.

Doshi – Égett cukor: Valódi célok nélkül az ember sodródik és lehetetlen helyzetekbe keveredik.

Wood – Hétvége: A hetvenesek nem csak annyit jelentenek, mint amit itt látunk: otthonkában csoszogó nyuggereket, idősek otthonában pisiszagú pelenkában tévére bámuló embereket, rátolt unokák között kényszeredetten mosolygó nagyikat. Ha az elméjük tiszta, és miért ne lenne az, ennél sokkal több van bennük.

Mörk – Szentjánosfű: A történelem itt inkább díszlet egy tinglitangli romantikus izéhez. Nincs ebben bátorság, egyediség, ami miatt emlékezetes írás lehetne. Aki erre vevő, és olyanok sokan vannak, zabálni fogják.

Filmekről

m3gan: a robotpesztra/gyerekbarátnő fejlesztője kábé az összes ponton megsért minden fejlesztői protokollt és etikát, így meg sem lepődöm, hogy katasztrófába torkollik a dolog.

A segítség: a könyvet olvastam korábban, a filmet kíváncsiságból néztem meg. Továbbra is a könyvet ajánlom, teljesebb.

Corsage: elfogult Sissi-imádók csak óvatosan nézzék meg, pátoszmentes, hús-vér nőt kapnak.

Ehrengard: kosztümös romantikus komédia, jóval kevésbé explicit szexszel, mint például a Bridgerton.

The good nurse: miért idézte elő páciensek tucatjának halálát egy nővér? Mert senki se állította meg.

Birds of paradise: a balett kemény világ. Rivalizálás, táplálkozási zavarok, a kiválóság hajszolása – ezt mindenki sejti vagy tudja. Drog, szex, és az adományok sorsalakító volta – ezt talán kevésbé.

Inside: okos penthouse foglyul ejt egy műkincstolvajt, aki aztán hamarosan a túlélésért küzd.

In the earth: misztikus horror, ahol tudományos úton is igyekszik felvenni a kapcsolatot valami pogány dologgal. Amilyen jól hangzik, olyan slampos a kivitelezése.

Sorozatokról

Billions: záró évad, jutalomjáték minden érdekeltségű oldalnak. A Wall street Axelrod-féle farkasai pénzt csinálnak a hullámvölgyek közepén is.

Tündérkert: közepes büdzsé, irritáló főszereplő, de hát Báthory Gábor nem a hozzáértésétől és szerethetőségétől vált híressé. A szövegkönyvről csak a hide the pain harold meme jut eszembe.

The gilded age: második évad zajlik, New York fénykora, kőgazdag kapitalistákkal, pazar estélyekkel, színházviaskodással, a szakszervezeti munkásmozgalom berobbanásakor. Itt egy nő csak akkor élhette ki ambícióit, ha a férje neve mögé bújt, vagy megmaradt közéleti színtéren.

Ahsoka: abszolút nem ismerem a szereplő rajzolt, mesés előzményét, időtöltésnek vágtam bele. A rangjelző táblák a tiszteken mosolyogtatóak, nem mintha a Star Trek gallérpöttyei komolyabbnak hatnának.

Scavengers reign: elképesztő ötletek és látvány, hát még a morális üzenet! Eredetileg egy sci-fi rövidfilmből hajtott ki néhol kifejezetten hátborzongató sorozattá. Kifejezetten ajánlom!

Zenéről

Okra playground: finn elektro-folk együttes, lentebbi számuk magával sodor.

Dlú: glasgowi gael nyelven éneklő együttes.

Vartra: belgrádi kollektíva zenészekből, táncosokból és kézművesekből. Délszáv folklór ihlette számuk lentebb hallható.

nyomokban néphagyományt tartalmaz

A Vétett út az első regény hosszúságú művem, ami magyar néphagyományból származó elemeket tartalmaz, de nem az első írás, ami iglicekről, mókárokról, és a velük kapcsolatba kerülő emberekről szól.

Madárról madárra című novellámat az Arany 200 – Balladaremix pályázatra írtam. A történet egyfajta előzményt vázol fel, hogyan is vált Vörös Rébék azzá az asszonnyá, akiről később Arany balladájában olvasni. A maga módján ő is rájön, hogy iglicekkel összejárni csak módjával szabad, és a felismerés révén végül drámai tettre ragadtatja magát.

A Bányavirág a Két világ határán fantasy antológiában jelent és a bányák földalatti, fénytelen világába vezet. Egy lány egészen a mókárokig megy, hogy visszakapja öccsét, akit az anyja elkótyavetyélt egy rosszul kötött alkuban. A főszereplőnek rögtönzött ravasz próbákat kell kiállnia, ezekben váratlan és meglepő segítsége is akad a Salvir egyik fia személyében.

Az első kifejezetten szókimondó iglices történetem a Bújj, bújj zöld ág. Anyám negyven évig volt óvónő, az ő polcán találtam azt a könyvet, ami a népdalok szimbolikájának magyarázatát taglalta. Elképesztő milyen ügyességgel és kreativitással foglaltak dalba egyenesen kacér, pikáns témákat, anélkül, hogy a szöveg közönségesbe fordult volna át. A felnőttek olvastak a sorok között. A gyerekek ma meg már óvodai dalocskákként mondják vissza.
A novella főszereplője kavalon játszó zenész, és elhívják egy öreg iglic születésnapjára. Ott az egyszerű hakninak induló fellépéskor túladnak rajta, tengelyt akaszt a születésnapos lányaival, ráadásul a különös vendégekkel zsúfolt ünnepséget csak úgy hagyhatja ott, ha teljesíti az ünnepelt minden vendégre vonatkozó kérését.

A keserédes, nem emberi morált feszegető és abba belebonyolódó ember motívumát viszi tovább a Keserű kalács is. A falu furcsa, különc, legényekre nem vágyó főszereplője elkeseredésében majdnem végzetes tettre ragadtatja magát, amiről végül egy iglic, Turján beszéli le. Egy szívességért cserébe megoldást kínál, ami idővel felfedi a maga fonákságát. Turján a Vétett útban is felbukkan, ám ott egészen más oldaláról mutatkozik meg.

Kultúrház 1.

vásárfia

Sokat olvasok, rendszeresen nézek filmeket, sorozatokat, és ritkán, kampány jelleggel hallgatok zenét. Olvasmányaimat a Goodreads-en tartom számon, és itt a blogon is látható, éppen mit olvasok. Olvasói véleményt is ott írok róluk.
A nyitóképen könyvfesztiváli, könyvheti, és pozsonyi pikniken vásárolt szerzeményeim látszanak. Habár fantasztikumban alkotok, ritkán vásárlok sci-fit vagy fantasyt. Azt inkább kölcsönzöm a helyi könyvtárban.

Könyvekről

Bogáncsméz
“Az emberek hazudnak maguknak, magukról. “

Poszt
‘Amikor már nem tudod kézzelfogható dolgokkal magad mellé állítani az embereket, jönnek az eszmék és a vallás.”

Szent szó
“Az írás megváltoztatja az agyat. Mint minden, erről szól a neuroplaszticitás. De hogy ez káros lenne, és eltörölné azt a kivételes, ókorinak tartott képességet, hogy elképesztő hosszúságú szövegeket memorizáljunk, és így átéljünk, megéljünk dolgokat testközelből, az új megközelítés.”

Klütaimnésztra
“Virágzik a hőskultusz, amikor még elhitték, az erő a minden, és a fifika az valaki másodlagos, megtűrt dolog.”

Sokszor nem halunk meg
“Tilda csak akkor érzi magát élőnek, telinek, valaminek, ha magára húz egy szerepet.”

Nagy testvér
“Én annyiszor megkaptam, hogyha az utolsó percben meggondolom magam, és homlokegyenest másra futtatom ki a sztorit, mint amit addig belengettem, akkor valami igen jót kell adnom az olvasónak ahhoz, hogy ne érezze magát átbaszva.”

Az önimádat társadalma
“Ha van személyes blogod, ahol magad vagy valamely eredményed promózod, akkor önimádó vagy. Ne tagadd. Az vagy. Legalábbis a könyv szerint.”

Filmekről

A hosszadalmas kritika és elemzés nem az én asztalom. Egysorosokkal is beérem, melyek csupán személyes benyomásokat képviselnek.

The creator: amikor a robotokba több emberség szorult, mint magukba az emberekbe, ott valami nagyon nincs rendben, ott az értékek felborultak.

Joy ride: mérsékelt humor, explicit közönségesség.

Infinity pool: hogyan fordíts ki valakit önmagából úgy, hogy egyik kezeddel simogatsz, a másikkal pedig ütsz.

Oppenheimer: vajon a fegyver önmagában rossz, vagy csak azok rosszak, akik ártó szándékkal használják?

No: az azonosítatlan repülő tárgy újragondolása.

Háromezer számozott darab: cigányokról nem csak cigányoknak. A film egy részét Ózd-Hétes telepén forgatták.

Titane: az autókhoz vonzódó pszichopata azt kapja, ami jár.

Crimes of the future: a testsebészet az új szex. Van, aki csókolózni is elfelejt, vagy meg sem tanul. Borzalmas, új világ.

Chevalier: ellehetsz lenyűgöző hegedű tehetség, ha törvénytelen kapcsolatból félvér feketének születtél és keresztezted Mozart útját, ne számíts sok jóra.

Sorozatokról

Lessons on chemistry: a tudomány utat lel ott is, ahol nem gondolnák. Friss, most kezdett sorozat.

Our flag means death: az első évad vicces volt. A második eddig kevésbé.

Star Trek: lower decks. Rajzfilmben működik, élőszereplősen halálosan idegesítene. Tudom, mert a Star Trek Strange New Worlds egyik epizódjában felhasználták őket.

Sex education: az utolsó évad. Jó, hogy vége. Jobb volt, amikor még titokban ment a kamasz-tanácsadás. Amikor kijött a fényre, kezdődtek a bajok.

Amibe hamarosan belenézek: Billions záró évad, Loki 2. évad, Tündérkert

Zenéről

A világzene az, ami leginkább megmozgat. Ezeket nem játsszák a magyar rádióadók, és a legtöbbel az ekultura oldalán találkozom először.
Nem ragadok le kedvenccé bélyegzett előadóknál, vonzanak a különös hangzások. Lentebb észt, északi ihletésű dalokat játszó francia, és dél-számi énekes művei következnek. A számi joik vagy yoik olyan misztikus hangulatot képes teremteni, amit addig csak mongol torokénekesektől hallottam.

várakozás

Hamu alatt izzik a parázs, szokták volt mondani. Értem most ezt úgy, hogy amikor egy író nem publikál, csak simán ír, nevezheti magát írónak. Bízom benne, ez így van, és nem csak a kiadói nettó árbevétel szerzőre lebontott értéke számít vagy minősít valakit íróvá. Ezzel szoktam bíztatni magam, amikor elkap az irigységhullám, nézd már ki nyer pályázatot, utazik alkotói elvonulásra, ad interjút, kap hírverést legfrissebb könyve kapcsán. Olyan jó volna azt blöffölnöm, én ezeknek felette állok, de hazudnék. Az eszemmel tudom, hogy máshoz mérni magam öngól, energiapocsékolás, és felesleges, de időről-időre megtörténik. Aztán lecseng és akkor megkönnyebbülök.

2020 tavaszán elkészült az urban fantasy regényem, Holnapután kiskedden címmel. Pihent, egy év alatt átírtam, tesztolvasták, ismét átírtam és idén augusztusban kiadónál landolt. Vagy lesz belőle valami, vagy nem. Szeretném, ha igen, mert hangomat leltem benne, de a döntés nem rajtam áll. A beadást követő másfél hónapban pihentem, semmi írás (innét jött az annyira jó hogy az már rossz élménymagja), aztán a senkiföldje után itt a mindenkié. Mialatt várakozom a kiadó válaszára, dúskálok ötletekben, félbehagyott kedvtelés-projektekben.

A kedvtelés-projektekre mondott Borsos Dóri egy jó kifejezést: örömírás. Olyan történetek ezek, amiket abszolút nem kiadásra szánok, sőt, nagyon más szemének sem, csak magamnak. Olyan mondandókat feszeget, ami csak nekem bír többletjelentéssel, olyan stílusban, amitől egy szerkesztő fanyalogna. Ez egyszerre élvezet, gyakorlás, önjutalmazás, lelki munka. Biztosra veszem, másoknak is vannak ilyen dugdosott, mappák mappájának mappáiban dugdosott írásai.
Kiragadok a regényemből egy addig mellékszereplőként kezelt karaktert, továbbgondolom, főszereplővé teszem egy bő novella erejéig, hadd brilírozzon a személyisége, képességei, hadd lélegezzen az a világ úgy, ahogy egy regény feszesebb tempója miatt már nem férne bele.
Vagy zsánert váltok, emberszériákat létrehozó, annunakik által uralt Nefilim kel életre, ami legkevésbé sem bibliai, annál több benne a sumér kifejezés, a hightech környezet, a matriarchátus és a szex. Előkészület ez a későbbi novellaötleteim kibontására, és arra a két sci-fi regényötlet kidolgozására, ami jelenleg csak anyaggyűjtés és vázlat szintjén létezik, gyorsírás gyakorlásához vonalazott füzetben.

Olvastam is, goodreadsem mutatja, mennyit és mit. Hármat emelnék ki közülük, ami idén fontos dolgot adott nekem:

Edit Eva Eger: A döntés. nagyobb hatással volt rám, mint reméltem. A megközelítése, miszerint a börtön a tudatban létezik, és ugyan nem tudjuk megváltoztatni a velünk történteket, vagy amit velünk tettek, ám eldönthetjük, hogyan legyen most, mostantól. Ez nekem többéves ablakon kidobott pszichoterápiával felérő tételmondat volt.

Mazzucco: Az építésznő. Elvitt az 1600-as évek római festői, építészei, szobrászai világába, megmutatta, mi tette lehetővé, hogy alkossanak, naggyá váljanak. Hogy mennyi minden múlott (minden) a pártfogókon, mecénásokon. Mennyi üzletből elvállalt mű vált később művészettörténei remekké. Mit kockáztatott az, aki saját független alkotói útra vágyott (konkrétan akkor be sem futott, ismertté sem vált, kortársai lenézték, és rossz anyagi körülmények, kétkezi nem művészeti munka várt rá).

Pelevin: Élvezet elmerülni az általa kitalált világokba, amik akár igazak is lehetnének, annak mindent elvontságával és abszurditásával. Minden eddig olvasott művében volt valami elüzletiesedett sötét spiritualitás, amitől borsódzott a hátam, és közben vigyorogtam.

Egyik legjobb feltöltődési módom, amire pénzt is hajlandó vagyok kiadni, az a kirándulás. Mymapsen konkrét listát vezetek, hogy hová akarok az országban egyszer eljutni. Éves tervet is készítek, ami javarészt teljesíteni is szoktam. Turistamagazinosként további ötleteket is kapok onnét. Jártam Eresztvényen (többször), Vidróczky barlangjánál, apci Somlyón, markazi várnál (felemelő látvány és helyszín!), a Tarjánka-szurdokban vezetéssel. Faltam lepényt Szécsényben, elkerekeztem Jászfényszarura és a Naplás-tótól a rákoskeresztúri parkerdőbe.
Több is ez kedvtelésnél. Egyedül kirándulok, nem társakkal, fokossal, félelem és beszélgetés nélkül. Letisztulnak a gondolatok. Ami a városban van, ott is marad, jelentőségét veszíti. Nem számítanak a trendek, a divat, a világ történései, a magasztos ügyek, a munka, a család, az árstopok, a betegségek, az írásaim, a lelki nyomorúságaim. Olyankor elkap, hogy csak az számít ami akkor velem van. Egyszerű dolgok. Cselekvések, fizikailag, nem csak fejben megélve. Lehámlik rólam a túlbecsült intellektus.

Idén átköltözött a blogom wordpressre, változott a lakhelyem (Hatvanból a mogyoródi Szentjakap parkfaluba, sajátos a lakóközösség), kinti-benti macskából benti lett az utcai vegyesünk (alias Babér), váltottam munkahelyet és karrierutat is (milyen nagyképűen hangzik, karrierút, mikor nem is céltudatosan haladok és építkezem egy szakterületen). Elhatároztam, hogy törekednem kell jobban az önazonosságra az alkotásban is. Azaz arról írjak és olyan szereplőkkel, amit megéltem, amiben van tapasztalatom, akár azon az áron is, nem biztos hogy azzal más fog vagy akar tudni azonosulni. Meghaladni az “erről és így szoktak írni”-t. Kockázatos, de alig várom.
És ami kiemelendő még: felmerészkedtem discordra. Van bennem egy nehezen megmagyarázható averzió az online hangalapú kommunikáció iránt, pl. podcast, voicecall/meeting. A fórum alapú kommunikációt igencsak kedvelem, főleg most, hogy egyre inkább herótom van a fésztől. És milyen jól tettem, hogy beléptem a discord világába. Mert ott lüktet a The Black Aether. És bármennyire távol áll tőlem Lovecraft munkássága ahhoz, hogy világaiban játszódó rettenetet alkossak, a TBA weird irodalomban tapasztalható összefogása, kezdeményezőkészsége és kitartása számomra példaértékű és nagy tiszteletet érdemelt ki. Ha nyertem volna az eurojackpoton, lehet megkeresem a Kultista Nagymestert és elátkozom pénzzel. Baromi lelkesítő, amit és ahogy csinálnak, minden többi hazai zsáner köré szerveződő közösség példát vehetne róluk. Sok melójuk van benne, megvívott csatákkal és nehézségekkel, és mégis működnek!

Népszerű téma a változásokat hangsúlyozni, azonban vannak megállapodások is. Megállapodtam például felfogásban. Középkorú vagyok, nincs mit szépíteni. Olyan ruganyos és feszes testem sosem lesz, mint huszonévesen. Olyan zűrzavaros, rosszfej, elviselhetetlen modorú énem sem lesz, ami élvezhetetlenné tette az egyetemista éveket. Amit más az akkori közösségi élete miatt nosztalgiával emleget, az nálam kiábrándító. Beláttam, hogy nem jelen lenni, csak a saját elmém elefántcsonttornyában létezni, falni a könyveket vég nélkül a boldogtalanság melegágya. Büszke másság-tudattal, elkülönüléssel bebetonozódni egy abnomális állapotba, és úgy előadni, milyen különleges, egyedi, sanyarú sorsom volt meg nettó önsorsrontás. Jó, hogy elmúlt, nem sírom vissza. A nyomorturné csak akkor érdekes, ha már túl vagy a nehezén és változtattál.
Lesznek dolgok, amik már nem fognak bennem változni. Elvek, amiket fontosnak tartok és valóságomat alkotják, és akkor is velem maradnak, ha idővel kirekesztőnek, elavultnak fognak számítani.

Veszteségként tartom számon azokat az írótársaimat, akik ma már nincsenek közöttünk, vagy felhagytak az alkotással. Üdvözlöm azokat, akik most vágnak bele, vagy kihagyás után újra nyeregbe szálltak.

A blogom 2011-ben indult, és akkoriban nagyobb volt bennem a közléskényszer online felületen. Nem meglepő annál, aki sokáig alkotott elszigetelten annak minden előnyével és hátrányával. A hőbörgő fiatal felnőtt lendület csökkent, és nem azért, mert elvették a kedvem, vagy falakba ütköztem, hanem talán (de csak talán) bölcsebben választok ügyet, témát. A hozzáállásom is mértékletesebbé vált, ami annyit tesz, hogy azt a plusz energiát, amit régen írós vitákba és kommentelésbe feccöltem, azt inkább világépítésre, alkotásra forgatom. Többnyire. Mert meghazudtolni magam nem fogom 😀

Ma már kevésbé veszem magam komolyan, mint régen, ez előnyömre vált, ahogy az is, ha írótársak közé mozdulok ki. Mindig rájövök, hogy egy: nem harapnak, kettő: kurvára nem vagyok annyira egyedi és különleges mint képzeltem, három: nézőpontjaik által gyarapszom.

Kívánok önfeledt új évet mindenkinek!

940 000 000 km

Ennyit tesz meg a föld egy év alatt a nap körül. Nem érzem és mégis megtörténik. Hatalmas és felfoghatatlan léptékű dolog. Az, hogy ekkortájt rájön a szerzőkre az évértékelő tartása már annál kevésbé.
Ami leinformálható:
2 db novellám jelent meg tavaly. Mindkettő pdf-ben online kiadvány formájában.
1 díjat (II. helyezést) szereztem a XII. Lidércfény Alternatív magyar folklór dark fantasy / horror pályázatán
Megünnepeltem az első házassági évfordulómat a férjemmel, akit 18 éve ismerek. Ebben a hónapban következik a 2. évforduló.
Ami csak részben látható:
Befejeztem egyik igliceket és kilencvenes éveket is tartalmazó urban fantasy regényemet, melyet annak rendje, módja és elvárása szerint tesztolvasó elé vetettem. A z illető módszeresen átrágta magát rajta, ellátta hasznos és elgondolkodtató meglátásaival, aminek hatására a három nézőpontkarakter közül egyet kivágtam, mint macskát szarni, és ott húzok a szövegből, ahol épp nem szörnyülködöm, mennyire túlírt. Amilyen lila ködben alkottam most olyan hideg fejjel átírok és perverz örömöt lelek benne. Nekem a könyv nem a gyerekem. Ha kell szétbelezem és újra összerakom.
A ‘hogy’ kötőszóval továbbra is úgy állok, hogy azon kevesek közé tartozom, akiknek bele kell pakolnia a szövegbe, nem kivennie onnét.
Ha elkészülök, rituálisan feláldozom egy kiadó oltárán.
Levezetésképpen és regénypihentetés alatt írtam pár 18+-os iglices spin-off novellát, egy sci-fi kisregényt. Nulla elvárással, nulla ambícióval, régen élveztem így az írást. Gusztustalanul öncélú mind.

Olvastam is. Mérsékelt menyiséget. 44 történetet, amik közül 26-t nők, 18-at férfiak írtak, 13 spekulatív fikciót képviselt 31 nem. Összességében 9 magyar lelhető fel közöttük.

A legpocsékabb merítésnek Dick Űrlottóját találtam, az idei felfedezésem Pelevin munkássága. Rendhagyó sci-fivel ismertetett meg Baráth Afáziája, élvezetes formában terelgetett a borzalom felé Farkas Lu purpuja. Elvont terekbe vitt  DeLillo Nulla K-ja, és a szerzőtől eltérő megnyugvásba Shiver Ennyit errőlje.

Kirándultam. 26 helyszínre. Gyalog, vagy kerékpárral. Komplett online térképet vezetek, mely belföldi helyekre szeretnék eljutni, illetve hová jutottam már el. Mondhatom, hogy az egyik legörömtelibb szabadidős tevékenységem. 

Sorozatokat és filmeket néztem. A teljesség igénye nélkül (a nem publikus IMDb listámon ennél több is szerepel): beszippantott a Jungle (a világűrön és barlangokon túl a dzsungel képes még bennem olyan nehezen megfogalmazható téren kívüli és belüli érzéseket kelteni). Elgondolkodtatott a Land, a Sound of metal és A nomádok földje. Kiábrándított a Mátrix: Feltámadás, lenyűgözött a Dűne atmoszférája. Eldobtam kicsit az agyam az Undone és a Brand new cherry flavor sorozaton, és szerethetőnek bemutatott aspergeres fiút követtem az Atypicalben. Nem szokványos fikcióval szembesültem az Aniarával és a Határesettel.

Ami egyáltalán nem nyilvánosan zajlik:

Néha elkap a szorongás, hogyha nem adok bele mindent – mert nem adok, hiszen ha választanom kell, hogy írok, vagy kirándulok, fele arányban az utóbbi győz -, akkor hiába várom, hogy szerzőként vigyem valamire. Mintha csak és kizárólag ezen múlna (pedig józan ésszel értem, hogy nem) azonban létezik egy másik narratíva is. Ami szerint írj és megadatik. Szégyelljem magam össze, más 12-16 melózás ellenére, különféle lemondásokkal, tetszőleges számú gyerek mellől, testi és/vagy lelki betegségben, lakhelyváltás közepéből alkot, és ha én nem rakok bele legalább ennyit, akkor egyáltalán minek kezdek bele. Kényelmesen nem írható kiadható regény. Sulykolják, hogy “milliók vére, verejtéke és könnyei” (köszi Byron) nélkül nem születik maradandó mű.

Jó ideje meghoztam a döntést, hogy nem megyek rá az írásra. Akár azon az áron sem, hogy gyötröm magam ennek vélt vagy valós következményeivel. Az alkotás fontos. Akkor is csinálom, amikor mással foglalatoskodom, de nem akarom, hogy ez legyen a non plus ultra.  Attól egyszer majdnem begolyóztam. Vagyis csúsztatok. Az írást arra használtam, hogy elmeneküljek a megoldandó problémák és konfliktusok elől. Hogy elterelje a fókuszt. A képzeletbe menekülni a valóság elől könnyű, de kamatostul megkéri az árát. Belenéztem a bennem lévő szakadékba és az visszanézett rám. Elcsépelt közhely de annál félelmetesebb átélni. Soha többet nem akarom, hogy akkora mértékben megtörténjen. Nem váltam védetté, nem is igazán lehet. Viszont emiatt borzongok meg, ha azt hallom, valaki menekülésből olvas vagy főállású íróvá akar válni. Utóbbi számomra nem egy szerzői vágyálom, hanem elkerülendő cél. Nem mintha jelenleg ilyesmitől kellene tartanom, hahaha.

Akkor mégis mire vágyom? Több emberi kapcsolódásra és digitálison túli élményre. Eszmét cserélni élő szóban, földre szállni és inspirálódni mások által. Ennyit és nem többet. Ha ezen túl munkám is jelenik meg, az a ráadás.